Két hét alatt 1,1 milliárd forintot drágult a Blaha Lujza tér felújítása. A fejlesztés másfél évet csúszott, és az eredetileg egy évre tervezett munka minimum másfél év alatt valósul meg, ráadásul kevesebb műszaki tartalommal. A Blaha Lujza tér projektje Karácsony Gergely szégyene.

„Harmadával kerül többe Budapest egyik legforgalmasabb terének a felújítása most, mint fél éve” – számolt be 2021 nyarán a Világgazdaság. Ez lett a fővárosi vezetés kavarásának eredménye a Blaha Lujza tér projektjének ügyében.

Amikor 2019-ben Karácsony Gergely átvette a stafétát Tarlós Istvántól, akkor lényegében már készen kapták a tér renoválásának terveit. Karácsony azonban felülvizsgáltatta a projektet, így az addig 150 millió forintba kerülő előkészítés lényegében ment a kukába.

Fotó: Koncz Márton - Origo


Végül 2021 júniusában a BKK egy közleményben jelezte, hogy a tér felújítása bruttó 3,468 milliárd forintba kerül. Két héttel később az európai közbeszerzési értesítőben tették közzé, hogy a Blaha Lujza tér felújítása összesen 4,56 milliárd forint, vagyis ennyi idő alatt 1,1 milliárd forinttal drágult a projekt. Az eredetileg egyévesre tervezett felújítás idejét másfél évre módosították úgy, hogy kevesebb műszaki tartalommal valósul meg.

Érdemes megjegyezni, hogy Tarlósék tervei szerint a tér renoválása 4,167 milliárd forintot tett ki. Karácsonyék építkezése úgy kerül 400 millió forinttal többe, hogy abból kimaradnak a különböző térépítészeti, közlekedési, közműkiváltási elemek, és nem épül buszváró, sem pavilonépület kávézóval és nyilvános illemhellyel. Az aluljáró bővítését szintén kihúzták a feladatok közül.

A beruházást az állandóan a kormányt hibáztató Karácsonyéknak nem egyedül kell állniuk: a Blaha Lujza tér felújítására a kabinet 1 milliárd forintot ad a fővárosnak.