Gumicsónakkal csempészték a cigit a Tiszán, elfogták őket

NAV, dohány,Tisza, csempészés
Vágólapra másolva!
Gumicsónakban találtak mintegy 32 millió forint értékű csempészett cigarettát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Tisza magyar-ukrán határszakaszán - közölte a hatóság sajtószóvivője kedden.
Vágólapra másolva!

Dávid Zoltán közleményében azt írta, az egyenruhások a zöldhatár ellenőrzése közben lettek figyelmesek egy gazdátlan csónakra,

amelyben fekete nejlonba csomagolva 1700 karton dohány volt.

A csempészett dohányárut és a gumicsónakot lefoglalták, az ügyben költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt tettek feljelentést a NAV nyomozói.