Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés várhat a negyven évvel ezelőtti, Soós-féle rendőrgyilkosságban részt vevő Németh Istvánra a Bors szerint. Nem emiatt állt a bíró elé, hiszen azt az ügyet lezárták, Soós Lajost és egyik társát akkor halálra ítélték, őt fiatalsága miatt nem, hanem amaitt, mert pár évvel ezelőtt megölte az egyik ismerősét.
A férfit most azzal vádolják, hogy 2018. augusztus 10-én este egy budai erdőben összeveszett a hajléktalantársával, majd össze is verekedtek.
Németh végül valamilyen éghető folyadékkal meggyújtotta az áldozatát.
Hívta ugyan a tűzoltókat és a mentőket, de hiába került kórházba a férfi, két nappal később ott meg is halt.

1980 őszén végezték ki Soós Lajost és György Józsefet. Felakasztották őket. Soós, a banda névadója nem csak rendőrgyilkos volt, de sorozatgyilkos is. Megölt egy rendőrt, egy pénzügyőrt, egy idős özvegyet és férfit, aki harmadik gyerekének születését ünnepelte. Az ő bűnbandájába tartozott a most bíró elé állított Németh, aki a gyilkosságok idején még nem volt 20 éves, ezért nem végezték ki. Kapott egy lehetőséget arra, hogy 25 év börtön után - ahogy mondani szokták - visszakerüljön a társadalomba. Szabadulása után több interjút is adott. Ezekből derült ki, hogy már a rácsok mögött volt, amikor meghallotta, hogy Soósék halálos ítéletét végrehajtották. A Bors felidézte, mit mondott ekkor: sosem érzett magányosság lett rajta úrrá. A börtönben megtanult orgonán játszani, de amikor szabadult, nem ült a hangszer mögé. Családot alapított, de mint kiderült, nem képes a párkapcsolatra, a nővel összeveszett az alkalmi munkákból élő férfi és hajléktalan lett. Most pedig újra visszakerülhet oda, ahol negyed évszázadot eltöltött, vagyis a börtönbe, talán örökre.