Verte és koldulásra kényszerítette feleségét egy budapesti férfi

Vágólapra másolva!
Egy budapesti férfi brutálisan bánt a feleségével, még akkor is, amikor a nő terhes volt. Előfordult, hogy azért verte meg a nőt, mert nem főzött neki kávét. Ezen felül arra kényszerítette, hogy kolduljon.
Vágólapra másolva!

A férfi 2018 februárjában feleségül vett egy nőt, de a kapcsolatuk nem sokkal később megromlott. Nehéz anyagi körülmények között éltek egy vasúti telephelyen lévő, komfort nélküli garázsban a XI. kerületben.

Egyre gyakrabban vitatkoztak egymással, a férfi kiabált a nővel és veréssel fenyegette.

Forrás: Fővárosi Főügyészség

A 37 éves férfi 2018 telétől kezdve rendszeresen meg is verte a feleségét, ütötte, megpofozta, megharapta vagy megrúgta.

Előfordult, hogy azért ütötte meg a terhes nőt, mert nem főzött kávét.

A közös gyerekeik a nagyszülőknél voltak elhelyezve. A férfi azzal is fenyegette a nőt, hogy ha elválik tőle, akkor eléri a nagyszülőknél, hogy soha többé ne láthassa a gyerekeket. Emiatt, és az egyre több konfliktus miatt nem tudott kilépni a bántalmazó kapcsolatból a nő.

2020-ban a férfi már arra is rávette a nőt, hogy kolduljon, amihez gyakran fel kellett használnia a kutyáikat is.

A férfi 6 kutyát tartott otthon, de nem oltatta be és nem is gondozta őket, ami miatt az állatok lesoványodtak és megbetegedtek.

Egy kölyökkutyát eledel és víz nélkül kikötözött, egy másiknak pedig ragasztószalaggal megkötözte a lábait és bekötözte a száját, mert ugatott.

Erről a nő üzenetet írt az állatvédőknek, akik rendőri segítséggel elvitték a kutyát.

A rendőrök tavaly májusban fogták el a férfit. Ekkor az állatvédők segítségével a többi kutyát is biztonságos helyre vitték.

Az ügyészség testi sértéssel és becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszakkal, kényszermunkával és állatkínzással vádolja a letartóztatásban lévő férfit. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje fegyházbüntetésre.