Szlávik János: Úgy tűnik, a koronavírus velünk marad

Vágólapra másolva!
Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a járványokról.
Vágólapra másolva!

A főorvos legelőször a már a szomszédban is megjelent, gyerekeket érintő fertőző májgyulladásról mondta el véleményét. Mint kifejtette, eddig a világban már többszáz esetet regisztráltak ebből a veszélyesnek mondható fertőzésből. Azért veszélyes, mert nem tudni, hogy mi okozza, így az ellene való védekezés is igen nehéz.

Ez nem olyan, mint az a májgyulladás, amit általában elkapnak a gyerekek, az A típusú, ami könnyen kezelhető, hanem ebben az esetben már a megbetegedettek tíz százalékánál májátültetést kellett végezni. A szakemberek természetesen dolgoznak a megoldáson.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.