Utasa életébe került, hogy túl gyorsan vett be egy kanyart Nemesnádudvaron

Vágólapra másolva!
A vádirat szerint a keceli férfi augusztusban Nemesnádudvaron fényes nappal, legalább 90-nel, de az is lehet, hogy több, mint százzal ment, motorjával, amikor a töredezett, egyenetlen úton egy kanyarhoz érve kisodródott a jobboldali útpadkára, majd az árokba hajtva felborult. Ezután a motor még 30 métert továbbsodródott, míg végül egy fának ütközve, a sofőr mögötti ülésen utazó nő testére zuhanva megállt.
Vágólapra másolva!

A balesetben az utas olyan súlyos megsérült, hogy azonnal meghalt.

Forrás: Ügyészség

A sofőr is súlyosan megsérült, és nem is épült fel soha teljesen.

Forrás: Ügyészség

Most halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolják.