Vásárlás közben lett rosszul egy nő egy budapesti plázában, újra kellett éleszteni

mentők OMSZ újraélesztés mentőautó
Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően, az életmentés mindkét esetben sikerre vezetett.
Vágólapra másolva!
Vásárlás közben lett rosszul az a 35 év körüli nő, akihez egy fővárosi bevásárlóközpontba riasztották a mentőket tegnap.
Vágólapra másolva!

A mentésirányítás instrukciói alapján a helyszínen levők megvizsgálták beteget, aki már nem lélegzett - írja az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala

Amíg a mentésirányító riasztotta a legközelebbi esetkocsit és jelzést adott le a Szív City applikáción, folyamatosan instruálta a nő vőlegényét az újraélesztés lépéseire.

Miközben a szemtanúk egymást váltva küzdöttek az asszony életéért, egyikük elrohant a plázában kihelyezett félautomata defibrillátorért, melyet használtak is.

Hamarosan egy orvostanhallgató is csatlakozott a küzdelemhez, amit a perceken belül helyszínre érkező mentősök emelt szinten folytattak.

Bár az ellátás még sokáig zajlott a helyszínen, az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

A címlapi kép illusztráció!