Lebukott a budapesti pszichiáter, aki 300 ezer forintot kapott azért, hogy a betege ne kerüljön börtönbe

Budapest, 2016. március 11. Kórterem berácsozott ablakai az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet Merényi Gusztáv Kórház felújított pszichiátriai osztályán 2016. március 11-én. A 64 ágyas pszichitáriai osztály teljes körű, a 69 ágyas pszichiátriai rehabilitációs osztály pedig részleges felújításon esett át, a beruházás 69 millió forintba került. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A vád szerint a budapesti pszichiáterhez elment egy ember, aki segítséget kért tőle abban, hogy ne keljen börtönbe mennie. Ezért, vagyis a szakember hamis orvosi igazolásért, 300 ezer forintot fizetett. Mint később kiderült, az egész csupán csapda volt.
Vágólapra másolva!

A magát bűnözőnek kiadó férfi igazából a Nemzeti Védelmi Szolgálat védelmi tisztje volt.

A Fővárosi Törvényszék egy hónapja vesztegetés elfogadása miatt első fokon 2 év felfüggesztett börtönre ítélte a pszichiátert.

Emellett 4 évre eltiltotta minden olyan munkától, ahol az egészségügyi képzettségére szükség lenne, és 2,4 millió forint pénzbüntetésre ítélte.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség most többek között azt indítványozta, hogy a férfit ítéljék letöltendő börtönre.