Egy Békés megyei település lelkésze és a társai közel 70 millió forintot sikkasztottak el az egyháztól úgy, hogy a pályázatokon nyert pénzt nem arra költötték, amire kellett volna, valamint olyan alkalmazottakat fizettek ki egyes munkákért, amit nem is ők csináltak meg.

A férfi 2010 szeptemberétől 2016 augusztusáig volt a békési település református egyházközségének a lelkipásztora. Az ő kezében voltak a községhez tartozó intézmények, így a szeretetotthon pénzügyei is. Ebben az időszakban a pap az egyházközség képviseletében szerződéseket kötött az egyik társa vállalkozásaival különböző munkák élvégzésére, azonban munkát valójában az egyházközség munkatársai csinálták meg. A pap hamis teljesítési igazolásokat adott ki, amik alapján a társa hamis számlákat adott be az egyházközségnek, amiket a gazdasági vezető kifizetett.

Képünk illusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

A pap, az intézményvezető segítségével társadalmi dolgozóként foglalkoztatott több olyan embert, akik valójában nem is dolgoztak a szeretetotthonban, de a fizetésüket felvették. A férfi felhatalmazás nélkül vett egy autót is az egyházközség képviseletében, amit saját célra használt, a tankolásokat és több éttermi számlát is a község bankkártyájával fizetett ki.

Amikor elköltözött az egyházközség lakásából, több értéket is magával vitt, amiket nem fizetett ki. Ezen felül az egyházközség több pályázatot is nyert, de az összegek egy részét nem arra használták fel, amire kellett volna.

Mindezzel a pap és a társai 68 millió forintos kért okoztak az egyházközségnek.

A bíróság első fokon hűtlen kezelés, sikkasztás, költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte a papot. Négy társát felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, míg az ötödiket pénzbüntetésre. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

Másodfokon, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szerint az elsőfokú ítélet megalapozott, de az kiszabott büntetések enyhék. Ezért azt javasolják, hogy a Szegedi Ítélőtábla súlyosítsa az ítéletet.