Hosszabb időre eltilthatják a vezetéstől azt a fiatal férfit, aki tapasztalatlansága és figyelmetlensége miatt okozott balesetet a 4-es főúton januárban. A karambolban ő maga, két utasa, és a vétlen autó sofőrje is megsérült. 

 A férfi a baleset okozása előtt másfél éve szerzett jogosítványt, ezért nem volt elég tapasztalata.

Január 11-én délután 4 óra körül, téli fényviszonyok között, nagy forgalom mellett, a havas, jeges felületű 4-es számú főúton autóval haladt Kaba felöl Püspökladány irányába. A kocsiban a jobb oldali első és a bal oldali hátsó ülésen 1-1 utas volt.

A férfi haladása során

figyelmetlensége miatt áttért a bal oldali forgalmi sávba és ott összeütközött egy vele szemből érkező autóval. Az ütközés miatt a sofőr, és két utasa is súlyosan megsérült, több csontjuk is eltört, míg a vétlen autó sofőrje könnyebb sérülést meg.

 

Forrás: Origo

Az ügyben a püspökladányi rendőrök nyomoztak. A sofőr beismerő vallomást tett, a debreceni ügyészség

közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat ellene, és pénzbüntetés, illetve hosszabb időre történő vezetéstől eltiltás kiszabását javasolta.