Még gyakran lesz erős a szél

napsütés szél szellő a változás szele 
kék kendő szabadság
Heti horoszkóp (március 27. – április 2.)
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Vasárnap
A sok napsütés mellett gomolyok képződnek, de zápor esetleg csak az északkeleti tájakon alakulhat ki. Többfelé lesz erős az északnyugati szél. 21 és 27 fok közötti mérsékelten meleg időre számíthatunk.

Hétfő
Napközben nyugat felől egyre vastagabb fátyol- vagy gomolyfelhőzet érkezik, de estig csapadék még nem fordul elő. A délkeleti szél élénk lesz. 23-30 fok valószínű délután.

Kedd
A nap első felében az erősen felhős égből több helyen várható eső, zápor, zivatar; majd délután csökken a felhőzet. 20 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Az északkeleti szél élénk lesz.

Szerda és csütörtök
Napos, gomolyfelhős időre van kilátás. Nyárias zápor, zivatar csak elszórtan alakul ki. 24 és 30 fok közötti értékeket mérhetünk délutánonként. Az északnyugati szél gyakran lesz erős.