A Köpönyeg.hu előrejelzése:

Hétfő
Az ország délnyugati felén gyakran lesz erősen felhős az ég, és itt eleinte kisebb eső, estétől zápor, zivatar is kialakul. Máshol napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. 24 és 29 fok között alakul a hőmérséklet. A délkeleti szél megélénkülhet.

Kedd
Az erősen gomolyfelhős égből főleg a nap első felében alakul ki zápor, zivatar. Napközben szünet lesz többórás napsütéssel, majd estétől északnyugaton ismét kitörhet zivatar. Az északkeleti szél megélénkül. 22 és 29 fok között változhat a csúcsérték.

Szerda
A napsütést gyakran zavarják gomolyfelhők, és szórványosan fordulnak elő záporok, zivatarok délnyugati irányból. Meleg, nyárias idő lesz 25-32 fokos maximumokkal. Estétől a szél ÉNy-ira fordul és megerősödik.

Csütörtök
A hajnali csapadék elvonulta után északnyugat felől csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen süt ki a nap. Az északnyugati szél többfelé megerősödik. Kissé felfrissül a levegő: 25 fok körüli értékeket mérhetünk.

Péntek
Sok napsütés valószínű fátyol- és gomolyfelhőkkel. Csapadékra kicsi az esély. 22-27 fok várható délután.