Ingyen használta az autópályákat egy férfi

véda traffipax baleset
Budapest, 2016. április 4. A budapesti Nagykőrösi úton telepített Véda közúti intelligens kamerának nevezett új fix traffipaxok 2016. április 4-én. Az új kamerák, amelyek április 5-én reggeltől fognak működni, sebességmérés mellett - a többi között - forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak. A rendszer 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fixtelepítésű komplex közlekedésellenőrző pontot (KKEP) foglal magában, 134 útszakaszon. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Egy fuvarozó férfi hónapokig úgy autózott a fizetős utakon, hogy nem vett matricát, a rendszámát pedig olyan helyre szerelte fel, hogy az útdíjellenőrző rendszer ne tudja leolvasni.
Vágólapra másolva!

A férfi 2019 márciusától júniusig úgy autózott az fizetős utakon, hogy a rendszámát leszerelte és olyan helyre szerelte fel, hogy kamera ne tudja leolvasni.

Összesen 38-szor használta ingyen az autópályákat. Ezzel 1.690.000 forintos kárt okozott.

Az autó üzemben tartója egy cég volt, azonban mindig a férfi vezette.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ügyészség költségvetési csalással vádolja a férfit és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje pénzbüntetésre.