Csak egyetlen szavazatnyi többséggel tudta elfogadtatni az I. kerületi önkormányzati testülettel az előterjesztését V. Naszályi Márta polgármester, aki idén is jelentős összeggel támogatná az egykori Május 1. mozi helyén épült színházat, amelynek legtöbb előadása Alföldi Róberthez kötődik. Vagy ő rendezte, vagy ő a főszereplő. A hivatalos cél: érzékenyítés. A fő sikerdarab egyébként az Őrűlt nők ketrece című musical.

A május 26-i testületi ülésen fogadta el az I. kerület önkormányzata V. Naszályi Márta (Párbeszéd) polgármester azon előterjesztését, amely alapján együttműködési szerződést kötne az Átrium Színház alapítványával.

„A THEA Art Nonprofit Kft. célja, hogy a tanrendet kiegészítő előadásaikkal és a társadalmi érzékenyítő programjaikkal minél szélesebb rétegekhez jussanak el" –

olvasható az előterjesztésben.

Május elején már tárgyalta volna a testület ezt az előterjesztést, a népjóléti, oktatási, kulturális és sportbizottság azonban előzetesen nem támogatta az elfogadását, emiatt a polgármester visszavonta, majd ugyanezt a napirendi pontot változatlanul behozta a május 26-i testületi ülésre, ahol a kerületi Momentum – megváltoztatva két héttel korábbi álláspontját – támogatta, és így tudott átmenni, egyetlen szavazat többséggel –

nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a Magyar Nemzetnekaz I. kerületi testület fideszes önkormányzati képviselője. Gulyás Gergely Kristóf elmondta: számukra már az is problémákat vet fel, hogy a kerületi középiskolásoknak és gimnazistáknak érzékenyítő programokat akarnak tartani az Alföldi Róbert nevével fémjelzett magánszínház szervezésében. Úgy tűnik, hogy a támogatás összege, illetve a tény, hogy az Átrium Színház nem is a Várnegyedben, hanem a II. kerületben található, már a V. Naszályi Mártát eddig támogató ellenzéki koalíció egyes tagjainak is sok volt.

Alföldi Róbert jókedvűForrás: Bielik István

Arra, hogy a kerületieknek ez konkrétan mennyibe kerülne, egyelőre csak az önkormányzat 2022-es költségvetésének tervezetéből tudunk következtetni. Ezt még decemberben tárgyaltuk, hatvanmillió forint szerepelt erre a célra, majd ez csökkent 35 millió forintra – árulta el Gulyás Gergely Kristóf, aki mindezek alapján arra számít, hogy a konkrét összeg 35 és hatvanmillió forint között lesz, de szerinte külön kell majd döntenie róla a testületnek. Ebben az előterjesztésben még nem volt szó költségekről, de V. Naszályi Márta polgármester még így is csak amiatt tudta elfogadtatni, mert a Fidesz egyik önkormányzati képviselője betegség miatt nem tudott részt venni az ülésen. A fideszes politikus felidézte: már a decemberi tárgyaláskor jelezték a momentumos és a volt jobbikos önkormányzati képviselők, hogy ellenzik a tervet. Megemlítette, hogy a múlt évben négymillió forintot már adott az Átriumnak az önkormányzat, ez az összeg akkor két előadás előkészítésére volt nevesítve.

Miért fontos a baloldali városvezetésnek?

A baloldali városvezetésnek valamiért fontos, hogy ezt a színházat támogassa – hívta fel a figyelmet a Fidesz önkormányzati képviselője, aki úgy látja, hogy sok más, baloldal által vezetett önkormányzathoz hasonlóan az I. kerületben is töredezik az egység, nem példa nélküli, hogy a momentumosok és volt jobbikosok, de olykor még a DK-s képviselő is kiszavaz a szövetségből. Az I. kerületben a momentumos Gelencsér Ferenc egyéni önkormányzati képviselő és alpolgármester lemondásával (a párt újdonsült elnöke listás képviselőként folytatja a parlamentben) már az olimpiaellenes párt visszakozása sem lett volna elég a V. Naszályit támogató többség létrehozásához abban az esetben, ha a Jobbikból korábban kilépett képviselők a fideszes és KDNP-s politikusokkal együtt szavaznak.

Gulyás Gergely Kristóf szerint a helyi Momentum és a polgármester között ezúttal politikai megállapodás köttethetett. A már említett május 12-i ülésen ugyanis a baloldali többség megszavazta, hogy a kerület új alpolgármestere Korsós Borbála legyen, aki korábban Gelencsér titkárnője volt. – Meg kell nyernünk az időközi választást ahhoz, hogy összeállhasson ebben a kérdésben egy olyan koalíció, ami meg tudja akadályozni, hogy az Átrium Színház ekkora összeget kapjon a kerületiek pénzéből – mondta kérdésére válaszolva Gulyás Gergely Kristóf.