Ha a baloldal került volna hatalomra április 3-án, ma már Magyarországra is vonatkozna az olajembargó, és a magyar családok fizethetnék a közel 1000 forintos benzint és a három vagy négyszeres rezsiköltségeket – mondta el az Origónak adott interjúban Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a magyar baloldal azt a parancsot hajtja végre, amit külföldön mondanak nekik. Deák szerint sok európai vezető bízott abban, hogy a magyar miniszterelnök kitart az olajembargót elutasító álláspontja mellett. Sokan nem merték nyíltan vállalni az álláspontjukat, de nem vagyunk egyedül, csak nekünk, magyaroknak van meg a kellő erőnk ahhoz, hogy képviseljük a józan Európa hangját Brüsszellel szemben. Hozzátette: a magyar baloldal most színjátékot játszik, de mindenben Brüsszel érdekeit szolgálja ki. A magyar emberek érdeke nem fontos nekik.

Gitanas Nauseda litván elnök megköszönte Orbán Viktornak, hogy kiállt az olajembargó ellen. Azt mondta, hogy Magyarország, Csehország és Szlovákia ugyanis a csővezetékek elzárásával energiaforrás nélkül maradtak volna. Miért fontos, hogy egyre több külföldi vezető ismeri el Orbán Viktor és a magyar kormány erőfeszítéseit?

Érdekes látni, hogy csak Orbán Viktornak a korábbi uniós csúcson aratott győzelme után mertek kiállni a tagállami vezetők nyíltan a magyar álláspont mellett. Azt megelőzően hallgattak, egyetlen egy pozitív és támogató nyilatkozatot sem lehetett hallani. Ennek több oka is van:

a globális balliberális média szabályosan terrorizálja a legtöbb uniós tagállam vezetőjét, emellett nem rendelkeznek olyan stabil belpolitikai helyzettel, mint a magyar kormány.

Így hallgatólagosan, csak a háttérből merték támogatni Orbán Viktort, és reménykedtek abban, hogy a magyar miniszterelnök kitart az olajembargót elutasító álláspontja mellett.

A siker eljött, Orbán Viktor kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött, és erős elszántsággal, következetesen képviselte a magyar nemzeti érdekeket, amelyből nem csak Magyarország, de más uniós tagállam is profitált. A sikert követően egyre többen kifejtették támogató álláspontjukat a magyar kormány iránt, ami jól mutatja:

nem vagyunk egyedül, csak nekünk van meg a kellő erőnk ahhoz, hogy képviseljük a józan Európa hangját Brüsszellel szemben.

Mark Rutte holland, Sanna Marin finn, Kiriákosz Micotákisz görög és Alexander De Croo belga miniszterelnök az Oroszország elleni szankciók hatodik csomagjáról tartott kétnapos rendkívüli EU-csúcstalálkozón Brüsszelben 2022. május 30-ánForrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Még a magyar kormánnyal kritikus Mark Rutte holland miniszterelnök is elismerte, hogy Magyarországnak igaza volt az olajembargó ügyében. Ehhez képest a hazai baloldal ismét a magyar emberek érdekei ellen cselekedett. Mi volt ennek az oka, és a magyar baloldal miért akart olajembargót?

A magyarországi baloldal mindenben kiszolgálná Brüsszel akaratát, erről a választási kampányban is nyíltan beszéltek. Politikai megfontolásból néhány baloldali politikus támogatóan szólalt fel a kormány fellépése kapcsán, ez azonban csak színjáték.

Ha ők lennének kormányon, megszüntetnék a benzinárstopot, a rezsicsökkentést és elzárnák az orosz olaj és gázcsapokat.

A rezsicsökkentéssel kapcsolatos lépéseket egyszer sem szavazták meg a parlamentben, a miniszterelnök-jelöltjük pedig egyenesen ostobaságnak tartotta, ezek után elképzelhetjük, mit tettek volna az olajembargós kérdésben. Emögött főként egyfajta megfelelési kényszer áll, azt hiszik, ha Brüsszelben jó pontokat kapnak, akkor attól sikeresebbek lesznek, több támogatást kapnak. Ez azonban csak a látszat.

Ha mindenben engednénk Brüsszelnek, azzal hatalmas károkat okoznánk Magyarországnak, szembe mennénk a magyar nemzeti érdekekkel.

Fekete-Győr András, a Momentum frakcióvezetője a Klubrádióban elszólta magát, leleplezte az egész baloldalt, és beismerte, hogy ha ők lettek volna kormányon, csatlakoztak volna az olajembargóhoz. A baloldal miért nem veszi figyelembe a józan ész szabályain túl a magyar emberek, családok érdekeit?

Nem vélekedés, hanem tény:

ha a baloldal került volna hatalomra április 3-án, ma már Magyarországra is vonatkozna az olajembargó, és a magyar családok fizethetnék a közel ezer forintos benzint és a három vagy négyszeres rezsiköltségeket.

Ezt sok baloldali politikus igyekszik letagadni, azonban vannak közöttük olyanok, akik ilyen interjúk során elszólják magukat. Ugyanilyen politikus Fekete-Győr András, aki már korábban is elszólta magát többször.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök érkezik az Európai Tanács kétnapos rendkívüli ülésére Brüsszelben 2022. május 30-án. Az állam- és kormányfők többek között az elhúzódó ukrajnai háborúról, az azzal járó súlyos gazdasági válságról, illetve az energiaellátás biztonságáról tárgyaltakForrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A küzdelem tovább folytatódhat, hiszen úgy tűnik, hogy már most arra készülnek Brüsszelben, hogy gázembargót is bevezessenek. Ismét nagy csata várhat Orbán Viktorra, ha erre sor kerül?

A gázembargó kérdése napirenden lesz az elkövetkezendő időszakban, egyre nagyobb a nyomás ezzel kapcsolatosan is a tagállamokon.

Ebben a kérdésben is rengeteg szövetségese van az elutasító magyar álláspontnak, azonban ismét arra kell készülni, hogy

Orbán Viktor lesz a leghangosabb, a többiek pedig csendben állnak majd be mögé.

Komoly küzdelmekre kell készülni, azonban a stabil magyar belpolitikának köszönhetően ezt a küzdelmet is sikerrel vívhatja meg Magyarország.

Várható, hogy a magyar baloldal megpróbál józanul gondolkodni a jövőben, és együttműködni a kormánnyal az emberek érdekében?

Nem várható, hiszen saját maguk is elismerik: nincsen önálló víziójuk, nincsen önálló gondolatuk sem Magyarországról, sem a világról. Ha valaki nem önálló, akkor függ valakitől.

A baloldal színlel, de nem számít nekik mit szeretnének a magyar emberekForrás: MTI/Illyés Tibor

Ezek a politikusok vélhetően az amerikai és brüsszeli szövetségeseiktől függenek, azt a parancsot hajtják végre, amit külföldön mondanak nekik.

Így egyáltalán nem számíthatunk arra, hogy érdemben változzon a politikai hozzáállásuk, legfeljebb kommunikációs színtéren igyekeznek majd mindezt leplezni több-kevesebb sikerrel.