Kovács Zoltán: Kritikusaink szemét egyre jobban szúrja Orbán Viktor miniszterelnök kormányzási sikere

Kovács Zoltán, nemzetközi sajtótájékoztató, Karmelita Kolostor, 2022.04.06.
Vágólapra másolva!
Kritikusaink szemét egyre jobban szúrja Orbán Viktor miniszterelnök kormányzási sikere és konzervatív politikánk támogatottsága - emelte ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár közösségi oldalán ismertette, hogy a budapesti Conservative Political Action Conference (CPAC) után "borítékolható volt, hogy a nyugati fősodratú média képviselői hamar akcióba lendülnek. Az egyik véleménycikk közvetlen párhuzamot vont a magyarországi CPAC és a nácizmus között, mások fasizmust emlegettek".

Így fogalmazott Kovács Zoltán:

Az államtitkár Facebook-oldalán az ezzel kapcsolatos, The Washington Times oldalán megjelent véleménycikkét is megosztotta.

Ebben felidézte, hogy nagyjából két héttel ezelőtt Magyarország adott otthont a konzervatív politikai szereplők, szakértők és érdekcsoportok találkozójának, a CPAC-nak. Felhívta a figyelmet, hogy az Amerikai Konzervatív Unió vezetésével tartott konferenciát már többször is megrendezték az Egyesült Államokon kívül, többek között Brazíliában, Ausztráliában, Dél-Koreában és Japánban, de Európában ez volt az első ilyen jellegű esemény.

Kovács Zoltán kiemelte:

A nagyszabású rendezvény az Istenről, hazáról és családról szóló hagyományos konzervatív témákra összpontosító, pozitív üzenetet közvetített.

Az államtitkár Orbán Viktor megnyitóbeszédét is felidézte: "A nemzet ügye nem ideológia, de még csak nem is hagyomány kérdése. (...) Azért kell gyámolítani az egyházakat és támogatni a családokat, mert belőlük épül fel a nemzet. Ez azt is jelenti, hogy a választók oldalán kell maradni."

Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a konzervatív látásmód válaszokkal szolgál napjaink legnehezebb - a nemzeti identitásra és a zsidó-keresztény örökségünk megőrzésére, a bevándorlásra és a családra - vonatkozó kérdésekre is. "Ahogy a rendezvényen a miniszterelnök és több felszólaló elmondta, ezek az elképzelések az emberek támogatását élvezik. Ezért - annak érdekében, hogy megvédhessék ezeket - szükség van a konzervatív mozgalmak bátorítására" - szögezte le.

Az államtitkár szerint nem meglepő a liberális körök heves reakciója, azt ugyanakkor szokatlannak tartja, hogy "mennyire harsányak és szélsőségesek lettek az Orbán-kormány kritikusai". A nácizmust és fasizmust emlegetők közül kiemelt egy bloggert, aki azért ítélte el Magyarországot, mert az "nagyrészt fehér ország", amely "protofasiszta, fehér nacionalista kormányt hozott létre".

A képen Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár látható Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kitért arra is, hogy a bírálók szerint ez az összejövetel csupán a "Vlagyimir Putyin legközelebbi európai szövetségesét támogató" emberek találkozója volt. Egyesek úgy vélik, Orbán Viktor kormánya "meggyengítette az intézmények felügyeletét" és "a bevándorlók és az LMBTQ-közösség jogai ellen foglalt állást", sőt "állami ideológiává tette a népességcsere teóriáját". "A magyar kormány üzenete - állítólag - "mérgező" és "halálos" volt" - ismertette Kovács Zoltán.

Írása szerint "sokan továbbra is értetlenkednek" a kormány ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontja és az Oroszországgal fenntartott kapcsolata miatt. Pedig - mint kiemelte - Orbán Viktor egyértelműen fejezte ki magát.

Az államtitkár kiemelte:

Az államtitkár úgy értékelt: egy olyan időszakban, amikor a hírek szerint Párizs és Berlin Ukrajnának Oroszországgal szemben területi engedményeket javasló megoldásokat kínál, több mint cinikus Orbánt Putyin "legközelebbi európai szövetségeseként" emlegetni.

Kovács Zoltán azt is felidézte, hogy a magyar kormánynak milyen támadásokkal kellett szembenéznie az illegális bevándorlás, az LMBTQ-mozgalmak kapcsán, valamint a magyar családtámogatási rendszer indításakor.

Az államtitkár szerint:

Kritikusaik figyelmen kívül hagyják a tényeket, helyette a "fasizmus és fehér felsőbbrendűség vádjával" próbálják befeketíteni a magyar kormányt, "hiszen a liberális, globalista tábornak fenyegetést jelent nemzeti konzervatív kormányunk sikere".

Hozzátette: "Arról nem esik szó, hogy 2010 óta, az Orbán-kormányok alatt miként fordult jobbra Magyarország sorsa. Felszámoltuk a munkanélküliséget és visszavezettük az embereket a munkaerőpiacra, hazaküldtük az IMF-et; jelentősen csökkentettük az államadósságot, a költségvetési hiányt és a rezsiköltségeket; illetve 2022-ben a minimálbért magasabb összegben állapítottuk meg, mint amennyi a szocialista kormányok idején az átlagbér volt. Miután átvészeltük a koronavírus-járvány legnehezebb időszakát, a magyar gazdaság az elsők között állt talpra."