Augusztus közepéig nem közlekednek a vonatok Nagymaros és Szob között a sárlavina miatt

sár és kőlavina Dömös Szob Nagymaros
Nagymaros és Szob között várhatóan augusztus közepéig nem közlekednek a vonatok.
Vágólapra másolva!
A csütörtök délutáni esőzés következtében 1700 méteres szakaszon 10 ezer köbméternyi sár és kőlavina öntötte el a vasúti pályát Nagymaros és Szob között, a Dömösi átkelésnél.
Vágólapra másolva!

A soha nem látott mennyiségű, 10 ezer köbméternyi sár és kőlavina öntötte el a vasúti pályát, így Nagymaros és Szob között várhatóan augusztus közepéig nem közlekednek a vonatok - írja a mavcsoport.hu.

A MÁV szakemberei ma délelőtt felmérték a károkat és még ma éjjel megkezdik a helyreállítást.

Várhatóan augusztus közepén indulhat meg a vonatközlekedés egy vágányon. A cél, hogy a szeptemberi iskolakezdéstől már mindkét vágányon biztosítsák a vonatforgalmat.

A Budapest–Szob vonal Nagymarostól északra lévő szakaszára utazók pótlóbuszokat, illetve vonatpótló hajókat vehetnek igénybe.

A Szob alsó és Zebegény megállóhelyekre utazók a Szob–Zebegény között közlekedő pótlóbuszt vehetik igénybe. Nagymaros és Zebegény között pedig vonatpótló hajók járnak.

Pótlóhajó közlekedik Nagymaros és Zebegény között. Forrás: Mávinform

A MÁVINFORM Facebook oldalán, a MÁV mobilapplikációban és a vasúttársaság honlapján tájékozódhatnak az utasok az aktuális helyzetről és a változásokról.