Széttörte a sörösüveget egy férfi fején a miskolci villamosmegállóban

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
A vádirat szerint október közepén, este, Miskolcon, a villamoson utazott a két férfi. Egyikük végig agresszíven nézte a másikat. Amikor utóbbi az egyik megállóban leszállt, és látta, hogy a másik férfi is ezt teszi, megkérdezte tőle, hogy miért követi. A férfi erre rögtön verekedésre hívta.
Vágólapra másolva!

A megtámadott férfi, megpróbálta elkerülni a verekedést. Azt kérdezte a másik férfitól, hogy miért akar balhézni, erre azonban a másik férfi

se szó, se beszéd a kezében lévő sörös üveggel, egy hirtelen mozdulattal olyan nagy erővel fejen ütötte, hogy az üveg darabokra tört.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem sérült meg életveszélyesen, de így is lett egy 9 centis seb az arcán.

Később kiderült, hogy a támadó többször volt korábban börtönben, ráadásul a verekedeskor is pont próbaidős volt.