Láng Zsolt: Ne a budapestiek fizessék meg a háború árát - videó

LÁNG Zsolt beszél Közéleti személyiség foglalkozása megemlékező mikrofon MŰALKOTÁS MŰSZAKI ESZKÖZ nemzeti gyásznap polgármester politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY szobor TÁRGY
Budapest, 2018. november 4. Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere beszédet mond az Építsünk hidat címmel rendezett megemlékezésen Mansfeld Péter szobránál az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 62. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon 2018. november 4-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Rossz ötletnek tartja Karácsony Gergely főpolgármester spórolási javaslatát a Fidesz budapesti elnöke. Láng Zsolt szerint ez egy Brüsszelben kitalált trend, és a magyar kormány nem ezt az utat választja.
Vágólapra másolva!

A Fidesz budapesti elnöke, aki egyben a Közép-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos is, a TV2 Mokka című műsorában elmondta, hogy a kormány a kezdetektől a magyar emberek energiabiztonságát tartotta szem előtt, és az ukrajnai háború hatásait szeretné csökkenteni, hogy ne az emberek fizessék meg a háború árát.

„Azt látjuk, hogy ebben a kérdésben a főpolgármester úr és a fővárosi vezetés ahelyett, hogy a kormány mellé állna és a budapestieket ugyanúgy megvédené (...), ehelyett elkezd olyan ötleteket bevetni, ami szerintem nemcsak nincs leegyeztetve, de a budapesti lakosság többségének ellenkezését válthatja ki" – fogalmazott Láng Zsolt.

Kitért arra is, az elhibázott szankciópárti brüsszeli politika miatt az energiaárak a négyszeresükre vagy az ötszörösükre nőttek, míg Magyarországon a rezsicsökkentésnek köszönhetően továbbra sincs szükség megszorításokra.

Hozzátette: Karácsonyék spórolási javaslata az emberek megszokott életét tenné tönkre, és senkinek nem lehet az az érdeke, hogy a város élete felforduljon.