Megszólalt az iskolában meghalt hatvani diák anyja

mentő mentőkocsi mentőautó mentőszolgálat illusztráció
Vágólapra másolva!
Első óra közben zuhant ki eszméletlenül a padból a 13 éves Máté hétfőn egy hatvani iskolában. A fiút két tanár is próbálta újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni. Máté édesanyja elmondta, hogy fia régóta szívbetegséggel küzdött, és a korábbi hírekkel ellentétben nem ivott energiaitalt a halála előtt - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola 13 éves tanulója, az életvidám, mindenki által szeretett S. Máté hétfőn az első tanítási óra előtt minden előzmény nélkül, eszméletlenül zuhant ki a padból. A kisfiút ezután két tanár is próbálta újraéleszteni, majd a mentők egy órán keresztül harcoltak az életéért, de már nem tudták megmenteni.

– mondta a Borsnak a fiú édesanyja. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tragédiát, Ilona is csak annyit tud: fia szíve megállt.

– mondta az asszony.

A fiú túlsúlyos volt, egy súlyos trauma miatt evésbe fojtotta bánatát.

"Július első hetében lesz három éve, hogy elvesztette az édesapját. Ezt nem tudta feldolgozni, ezért bánatát az evésbe fojtotta. Ezért pszichológushoz is vittem, az utóbbi időben pedig fogyni is kezdett" – mondta Ilona.

A hírekkel ellentétben Máté nem ivott energiaitalt a halála előtt.

"Nagyon ritkán ivott energiaitalt, aznap reggel pedig egyáltalán nem fogyasztott ilyesmit, a fiam nem az energiaitaltól halt meg. Nem tudom, mi történhetett. Felfoghatatlan ez az egész. Az apja elvesztése után ketten maradtunk, ő az egyetlen gyermekem, nekem csak ő volt, érte küzdöttem éjjel és nappal" – mondta az anya. Elmondta, Máté alig várta a szünetet, a jövőre vonatkozóan is rengeteg terve volt:

"Burkoló vagy festő akart lenni, ezért is tanult, járt iskolába. Nem tudom, hogyan lesz ezután. Ez a legnagyobb fájdalom egy szülőnek, egyszerűen leírhatatlan" – mondta az asszony. Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint bűncselekmény nem történt, a fiú természetes halállal halt meg.