Elütöttek egy zebrán átkelő nyugdíjast

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 44 éves Pest megyei férfi ellen, aki a zebrán szabályosan közlekedő gyalogost gázolt el.
A sofőr vészfékezett, de már nem tudott megállni, elsodorta a zebrán szabályosan átkelő nyugdíjast
Vágólapra másolva!
Közúti baleset gondatlan okozásával vádol a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 44 éves Pest megyei férfit, aki elütött egy zebrán szabályosan közlekedő gyalogost.
Vágólapra másolva!

2021 december 9-én, 16 óra 15 perckor egy autós Pásztón egy táblákkal jelzett gyalogos-átkelőhelyet figyelmetlenül közelített meg. Nem vett észre egy 75 éves asszonyt, aki már majdnem átért a zebrán, amikor a sofőr vészfékezett, de a balesetet így sem tudta elkerülni.

Elsodorta az idős asszonyt, aki az úttestre esett, és zúzódásos sérüléseket szenvedett azzal együtt, hogy eltört a bokája.

a sofőr vészfékezett, de már nem tudott megállni, elsodorta a zebrán szabályosan átkelő nyugdíjast Forrás: Police.hu

Az ügyészi közlemény szerint a baleset egyértelműen az okozta, hogy a férfi figyelmetlen volt: megszegte a KRESZ vonatkozó szabályait, mert a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak nem adott elsőbbséget, pedig azt a helyet, ahol a gyalogosoknak elsőbbsége van, csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni úgy, hogy a vezető elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni, akár úgy is, hogy meg tudjon állni. Az ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben pénzbüntetés és a közúti járművezetéstől való eltiltás kiszabását indítványozta. Az ügyben a Pásztói Járásbíróságon fognak dönteni.