Segített barátnője öngyilkosságában egy nő Somogy megyében

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
Öngyilkosságban közreműködés miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki közös öngyilkosságot tervezett a szobatársával. Ő túlélte a mérgezést.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a hatvanas éveiben járó asszony egy Somogy megyei szeretetotthonban élt a barátnőjével közös szobában.

Mivel a szobatársak kilátástalannak érezték helyzetüket, elkeseredésükben megegyeztek abban, hogy öngyilkosságot követnek el együtt.

A túlélő asszony ötlete alapján 2019 októberében elsétáltak egy benzinkútra, ahol az asszony fagyállót vett. A szobájukban aztán mindkettejüknek töltött belőle. Az asszony még ivott rá két deci pálinkát, aztán mindketten lefeküdtek aludni. Az asszony szobatársának életét a szakszerű kórházi ellátás ellenére nem lehetett megmenteni.

Forrás: Origo

Barátnője azért nem halt bele, mert a fagyálló kisebb koncentrációban szívódott fel szervezetében az alkohol miatt.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű asszonnyal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!