Negyvenegy lakásba és üzletbe tört be egy férfi Budapesten

illusztráció
Vágólapra másolva!
Negyvenegy-rendbeli lopással gyanúsítanak egy férfit a terézvárosi rendőrök.
Vágólapra másolva!

A VI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai tavaly szeptemberében kezdtek nyomozni egy betörő után, aki egy Teréz körúton lévő lakásból pénzt lopott és az ezüst étkészletet is magával vitte. Ezzel több mint egymilliós kárt okozott a lakás tulajdonosának. Aztán megtudták, hogy október 21-én 18 és 19 óra között egy XI. kerületi lakásba is betörtek, ahonnan egymillió forintot, valamint ezüst- és aranyékszereket loptak el.

A fővárosi rendőrök rájöttek, hogy egy 33 éves férfi, V. Márk lehet az a betörő, akit keresnek.

illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának közreműködésével október 21-én 19 órakor fogták el a férfit az újbudai Magyar Tudósok körútja és a Hevesy György utca kereszteződésében. Az autójában ült. Miután kétrendbeli lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és le is tartóztatták, kiderült, hogy nem két lakást fosztott ki.

2021 szeptemberében és októberében a főváros különböző kerületeiben 19 lakásba és üzletbe tört be, ahonnan összesen közel húszmillió forintnyi pénzt és értéktárgyat lopott el.

A VI. kerületi nyomozók most zárták le a nyomozást az ügyben, amelynek az iratait vádemelési javaslattal küldték el az ügyészeknek. V. Márkot végül harmincnégy-rendbeli lopás bűntett, hatrendbeli lopás vétség és egyrendbeli lopási kísérlettel gyanúsították meg.