Döntött a globális minimumadóról a Parlament, nem engedik, hogy kétszeresére nőjenek a vállalkozások adóterhei

brainstorming munkahely csapatmunka
Vágólapra másolva!
118 igen, 32 nem és 6 tartózkodó szavazattal döntött az Országgyűlés a globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elutasításáról. A kormány szerint a globális minimumadó bevezetése a jelen helyzetben veszélyeztetné a magyar gazdaság versenyképességét és a magyar munkahelyeket. Fideszes képviselők hétfőn nyújtották be a minimumadó elutasításáról szóló határozati javaslatot. Bánki Erik, az előterjesztő gazdasági bizottság elnöke keddi parlamenti felszólalásában azt mondta: a magyar gazdaság versenyképességének növelését szolgálja a globális minimumadó bevezetésének ellenzéséről szóló javaslat, a baloldal azonban nem támogatta a javaslatot.
Vágólapra másolva!

Meggondolatlan és elhamarkodott döntés lenne a globális minimumadó elfogadása, jelentette ki kedden parlamenti felszólalásában Bánki Erik fidedszes képviselő, a gazdasági bizottság elnöke. A bizottságban fideszes képviselők hétfőn nyújtották be határozati javaslatukat a globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elutasításáról.

Az előterjesztést az orosz-ukrán háború okozta új világgazdasági helyzetre, különös tekintettel a háborús inflációra és a háborús gazdasági válságra hivatkozva nyújtották be a képviselők, és azt

az Országgyűlés kedden 118 igen, 32 nem és 6 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Bánki Erik keddi felszólalásában emlékeztetett: a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országai kezdetben a nagy technológiai cégek adóelkerülését kívánták megakadályozni, és egyetértettek a techóriások egységes, 15 százalékos megadóztatásában.

Az Európai Parlament azonban ezzel párhuzamosan egy második pillér kidolgozásába kezdett, amely nemcsak a technológiai vállalatokra, hanem valamennyi multicégre kiterjesztené a 15 százalékos adót.

A globális minimumadó megduplázná a vállalati adóterheket Magyarországon, jelentette ki Bánki Erik Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Magyarországon a vállalati adóteher 7,5 százalékos - mutatott rá a képviselő -, így a globális minimumadó ezt megduplázná. Európában Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó - 9 százalékos -,

ami arra ösztönzi a nagyvállalatokat, hogy az itt megtermelt nyereségüket ne vigyék ki az országból, hanem itt adózzanak utána.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a parlamentben, a minimumadó elutasításáról szóló javaslat vitáján szintén hangsúlyozta, hogy

Magyarország szedi a legalacsonyabb társasági adót az Unióban, ami jelentős előny a nemzetközi gazdasági versenyben.

Ha a globális minimumadó szabályait átültetjük, akkor nyeresége után például egy német multicég Magyarországon 9 százalékos adót fizet majd, míg az itteni tevékenysége után a német államnak 6 százalékot.

Tállai András: Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó az Unióban, ami jelentős előny a nemzetközi gazdasági versenyben Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Vagyis a legnagyobb gazdaságok célja, hogy megszűnjön a magas adót szedő országok számára kedvezőtlen adóverseny.

Ez igazságtalan, amely megpróbálja visszafogni a fejlődésben a Magyarországhoz hasonló országokat

- jelentette ki.

Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára kedd reggel pedig arról beszélt, a globális minimumadó

Kiemelte, az új adó bevezetése a magyar emberek munkahelyét is veszélyeztetné, ezért nem tudják támogatni.

A baloldal bevezetné a gazdaságot és a munkahelyeket veszélyeztető adót

A globális minimumadó elutasításáról szóló keddi vitán az Országgyűlésben

a baloldal egyértelművé tette: támogatják a gazdaságot és a munkahelyeket veszélyeztető adót,

hiszen nem szavazták meg az elutasító határozatot.

A Fidesz frakció a szavazásra közleményben reagált. Mint írják,

Az általuk támogatott, 15 százalékos globális minimumadó ugyanis lényegben ezt jelentené Magyarországon. Ez még békeidőben is komoly terhet jelentene a vállalkozásoknak, nemhogy egy háborús gazdasági válság idején – áll a közleményben.

Hozzáteszik, a jelenlegi helyzetben gazdasági növekedésre, adócsökkentésre, beruházás-ösztönzésre van szükség, mert csak így tudjuk megvédeni a munkahelyeket.