Az ATV elzavart műsorvezetőnője így próbálja felhívni magára a figyelmet - videó

Vágólapra másolva!
Botka László propagandatévéjében nevetséges módon politizálgatott az ATV-től elzavart bemondónő. Nagyon nem tetszik a baloldalnak, hogy az 1949-ben a kommunisták által megszüntetett közigazgatási elnevezéseket állítanák most vissza. 
Vágólapra másolva!

„Önöknek pedig nagyon köszönöm a figyelmet, Téma című műsorunkat látták Csongrád-Csanád vármegyéből!" - ezekkel a szavakkal köszönt el a Szeged TV műsorvezetője kedden a nézőktől, a "vármegyéből" szót gúnyosan megnyomva.

Kedden Alaptörvény-módosítást kezdeményezett Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. 1949-ben a kommunisták megszüntették a vármegye elnevezést, a javaslat értelmében a megyéket a jövőben vármegyének, a kormánymegbízottakat pedig főispánnak neveznék. Ez a javaslat a baloldalon nagy felháborodást keltett.