Jogerősen is életfogytiglant kapott a soroksári futónő gyilkosa

soroksári futónő, Kardosné Gyurik Krisztina
Krisztina mindennap ugyanazon az útvonalon futott.
Vágólapra másolva!
Kihirdették a jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtáblán a soroksári futónő gyilkosságának ügyében. Alapvetően fenntartották az első fokon eljáró bíróság életfogytiglanról szóló ítéletét azzal a módosítással, hogy a férfi legkorábban negyven év múlva szabadulhat feltételesen - írta meg a Mandiner.
Vágólapra másolva!

Közel kilenc évvel ezelőtt, 2013 szeptemberében erőszakolták és gyilkolták meg a soroksári futónőként ismert Gy. Krisztinát. Sokáig nem találták a gyilkosát, de öt évvel a támadás után a nyomára bukkantak.

Az áldozat holttestén rögzített DNS-minta alapján

derült ki, hogy R. Szilveszter ölte meg a nőt, aki 2018-ban egy másik bűncselekmény miatt már börtönben ült. A nő telefonja is előkerült a férfi börtönben leadott személyes tárgyai közül.

Krisztina mindennap ugyanazon az útvonalon futott Forrás: Bors/Fejér Bálint

Ahogy a lap idézi, a férfi az egész eljárás alatt tagadta, hogy ő követte volna el a gyilkosságot, de annyit elismert, hogy járt a helyszínen. Később, a bíróság előtt tett írásbeli vallomásában már azt mondta, a nő halott volt, amikor meglátta és ékszereket keresett nála, de miután nem talált semmit, csak a mobiltelefonját vitte el.

Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék tavaly októberben bűnösnek találta a férfit

aljas célból elkövetett emberölésben, szexuális erőszakban és a nő kifosztása miatt.

Akkor a többszörös visszaeső R. Szilvesztert halmazati büntetésül életfogytigra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélték azzal, hogy legkorábban harmincöt év után bocsátható feltételesen szabadlábra.

A Fővárosi Törvényszék tényállása szerint gyilkos és áldozata a bűncselekmény előtt nem ismerte egymást. A férfi egy garázsban élt, jövedelemmel, állandó megélhetéssel nem rendelkezett. Gy. Krisztina viszont a családjával lakott egy családi házban Soroksáron, szabadidejében a lakóhelye közelében egy meghatározott útvonalon rendszeresen futott. Gy. Krisztina a gyilkosság estéjén is futott, amikor R. Szilveszter

megtámadta, megerőszakolta, és egy kötéllel megfojtotta.

Az áldozatot megkötözte és arrébb vitte, mielőtt kirabolta volna.

R. Szilveszter a 2020. március 12-ei tárgyaláson Fotó: Koncz Márton - Origo

Az első fokú ítélet ellen az ügyész és a védelem is fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a férfivel szemben tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását és a védelmi fellebbezések elutasítását indítványozta, míg ügyvédje, Lichy József azt, hogy védencét csak kifosztásban mondják ki bűnösnek, a szexuális erőszak és az emberölés vádjában mentsék fel.

A mai tárgyaláson R. Szilveszter az utolsó szó jogán azt kérte, hogy a bíróság az elsőfokú ítélet előtt tett vallomását vegye figyelembe.

A Fővárosi Ítélőtábla ma fenntartotta az első fokon kiszabott életfogytig tartó börtönbüntetést azzal a módosítással, hogy nem harmincöt, hanem negyven év után helyezhető feltételesen szabadlábra a soroksári futónő gyilkosa.

"A táblabíróság szerint az első fokú bíróság példaértékűen derítette fel az esetet, és indoklási kötelezettségét is maradéktalanul teljesítette. A tényállást csupán néhány ponton kellett helyesbíteni, illetve kiegészíteni. A bíró az indoklásban kitért arra a furcsaságra, hogy a vádlott egyetlen írásbeli vallomásában inkább saját bűnösségét erősítette, nem pedig ártatlanságát. Állításai ellentmondásosak voltak és csak további kérdéseket vetettek fel" - írta a Mandiner.

A Fővárosi Ítélőtábla R. Szilvesztert végül csak emberölésben mondta ki bűnösnek és harminc millió forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte. A többi, több mint kétszáz millió forint költséget az állam állja. Ez az ítélet már jogerős.