Fidesz: A baloldal megélhetési válságot és brutális megszorításokat hozott a magyarokra

Gyurcsány, DK, demokratikus koalíció, kivonul, miniszterelnök, választás, miniszterelnökválasztás, parlament
Vágólapra másolva!
A baloldal megélhetési válságot és brutális megszorításokat hozott a magyarokra - reagált a Fidesz csütörtökön Barkóczi Balázs (Demokratikus Koalíció) nyilatkozatára.
Vágólapra másolva!

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében álságosnak nevezte, amikor "Gyurcsányék" beszélnek áfacsökkentésről.

Kiemelték: amikor a baloldal hatalmon volt, minden élelmiszer áfáját emelte, ráadásul a legtöbb élelmiszer esetében több mint duplájára növelték azt. A baloldal megélhetési válságot és brutális megszorításokat hozott a magyarokra - tették hozzá.

Ezzel szemben

a Fidesz-KDNP már az elmúlt években több termék esetében jelentős áfacsökkentést vezetett be

- hívták fel a figyelmet, megjegyezve, hogy a baloldal ezek közül egyiket sem támogatta.

Hangsúlyozták: a Fidesz-KDNP mindent megtesz azért, hogy megvédje a magyarokat a háborús inflációtól és annak káros gazdasági következményeitől, ezért több termék árát befagyasztották.
Azonban, ha a baloldalon múlna, sem élelmiszerár-stop, sem benzinárstop, sem kamatstop és rezsistop sem lenne, helyette a magyar emberekkel fizettetnék meg a háború költségeit - fogalmaztak a közleményben.