A magyar emberek bölcsek és meg tudják ítélni ki az, aki kiérdemelheti bizalmukat - mondta Menczer Tamás országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.

Az Országgyűlés új tagja, aki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára is, elmondta: Pest megye 2. számú választókerületében, április 3-án közel 35 ezer szavazattal szerzett mandátumot, ami rekord.

Menczer TamásFotó: Csudai Sándor - Origo

Menczer Tamás kiemelte, mennyire fontos a bizalom és a hitelesség, hogy a szavak és a tettek összhangban legyenek. Mint mondta: számos találkozót, beszélgetést bonyolított le a térség választóival, ahol őszintén beszélt arról, hogy miben tud nekik valóban segíteni.

A kormánypárti politikus a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: nagy hátrányból indult a versenyben, hiszen ellenfele helyben és országosan is előbb lett ismert politikus. Ám a kormánypárti jelölt mintegy 280 eseményen vett részt a választás előtt a körzetben, és ennek több mint a fele beszélgetés volt, 24 kisközösséggel szövetséget kötött, és ezek nyomán számos kisebb nagyobb fejlesztés indulhatott el, például formaruhát kaphattak az önkéntes tűzoltók, fellépőruhát a helyi néptáncosok, iskola, egészségház épül, útfelújítás indult, Pátyon pedig autópálya-lehajtó és elkerülő út épülhet több milliárd forintból. Ez a beruházás segíti a forgalom csillapítását, a választókerület központjában, Budakeszin, továbbá Pátyon, Biatorbágyon, Telkin és Budajenőn is.

A kormánypárti politikus hozzáfűzte: a választókerület 17 településén közel 100 ezren élnek, és a lélekszám folyamatosan gyarapszik, egyre több a gyermek, amit az infrastruktúra - óvoda, iskola, utak - fejlesztésének is követnie kell.

"A munkánk soha nem ér véget, ez egy ilyen hivatás, ilyen szakma, de jól van ez így" - jegyezte meg Menczer Tamás.

A közmédia hétről hétre vendégül lát egy olyan országgyűlési képviselőt, aki április 3-án egyéni választókörzetben szerzett mandátumot.