Egy perverz kukkoló négy éven át leskelődött a strandvendégek után

finnország
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy, a negyvenes évei végén járó férfi négy éven át gátlástalanul fotózta a mobiljával az éppen öltöző – vagy inkább vetkőző – vendégeket Vas megyében... a fürödni vágyók tudta és beleegyezése nélkül. Mint a Vas Megyei Főügyészség közölte, összesen 155 embert fényképezett vagy videózott le meztelenül. A képeket otthon, az asztali számítógépén tárolta.
Vágólapra másolva!

A Blikk munkatársa a helyszínen járt utána, mennyire kukkolásbiztos az öltöző. Azt tapasztalta, hogy egyáltalán nem: a koedukált öltöző miatt az sétál be, aki akar – igaz, jó nagy területről van szó -, a szekrénysorok között egyáltalán nem tűnik fel, ha valaki a mobilját előveszi. Meglett férfiak, fiatal nők, sőt, kislányok is egyszerre kerestek szabad fülkét. A forgalom nagy, rengeteg a külföldi is. A fülkék sem alulról, sem felülről nem zártak, tehát bárki akár fentről, akár lentről bedughat egy mobilt, észre se vennénk. A női mosdó is a szinte átjáróként működő öltöző központi helyén van, és még nyitott is, könnyen belátható.

– A különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolt férfi a tettével jelentős érdeksérelmet okozott a sértetteknek. A Sárvári Járási Ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést, valamint pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta vele szemben. Ügyében a Sárvári Járásbíróság dönt majd – tudatta a lappal a vádhatóság.