Jakab Péter még ki akarja venni az utolsó milliókat a Jobbikból, miután tönkrette

Jakab Péter és a „mamuszos főtitkárnő”, Molnár Enikő
Vágólapra másolva!
Jakab Péter ellen sikeres puccsot hajtottak végre a Jobbikban, így már nem ő a párt elnöke, azonban továbbra is frakcióvezető marad, hiszen nem hajlandó lemondani az ezzel járó közel 2,5 millió forintról - és arról a 600 millióról, amelynek sorsáról évente dönthet. A Jobbik körül Jakab vezetése alatt sorozatosak voltak a botrányok. A kezdetben szélsőjobboldali párt hamar belépett a Gyurcsány-tagozatba, a választásokra pedig már szélsőbaloldali politikát folytattak, ráadásul a Gyurcsánynak tett hűségesküt követően mindenben segítette Jakab a baloldal vezérét. Eközben a párton belül is hatalmi harc zajlott, amelynek végére a Jobbik legbefolyásosabb embere Jakab szeretője, Molnár Enikő lett, aki Jakabnál is nagyobb hatalommal rendelkezett. Nemrég elérte a pártot az eddigi legnagyobb botrány is, amikor is Jakab közeli szövetségese megpróbálta megerőszakolni a Jobbik alelnökének barátnőjét, miközben Jakab, a párt elnöke annyira részeg volt, hogy járni sem tudott. Jakab tönkretette a Jobbikot, most pedig kiveszi belőle az utolsó fillért is.
Vágólapra másolva!

Jakab Péter mesés fizetése miatt nem hajlandó lemondani frakcióvezetői tisztségéről

Jakab Péter május végén kezdett el arról beszélni, hogy puccs készülhet ellene a Jobbikon belül. Ennek néhány nappal korábban mutatkoztak is jelei, amikor is az elnökségi ülésen egy jelentős csoport fordult ellene. A kiváltó ok az volt, hogy Molnár "mamuszos" Enikő anélkül, hogy bárkivel is egyeztetett volna, úgy döntött, hogy kirúgja Béres Ferenc Attilát, a Jobbik kommunikációs igazgatóját, mivel ezt a pozíciót is magának akarta megszerezni.

Az elnökségi tagok viszont ez ellen tiltakoztak, de Jakab élettársa akkor kijelentette, hogy mindehhez joga van. Védelmére egy korábbi elnökség által megszavazott, úgynevezett szervezeti és működési szabályzatot vett elő, amely széleskörű felhatalmazást ad a Jobbikon belül csak mamuszosnak gúnyolt kabinetfőnöknek.

A puccsisták, élen Potocskáné Kőrösi Anitával a szabályzatot gyakorlatilag azonnal megváltoztatták, hiába tiltakozott Jakab Péter

és emlegette a párt szándékos szétverését, az ellene fellázadó elnökségi tagok pontról pontra haladva változtatták meg a működési szabályzatot. Elsőnek az elnökségi ülésről Molnár Enikő rohant ki, miután teljesen elvesztette az önkontrollját, majd Németh Zsolt, a Jobbik informatikai vezetője is távozott, végül pedig Jakab Péter "ez egy puccs ellenem" kifakadást követően hagyta el a termet.

Jakab Péter és Potocskáné Kőrösi Anita Forrás: MTI

Azonban az elnökségi ülés a kirohanások ellenére is határozóképes maradt, Potácskáné így elnökhelyettesként átvette a párt irányítását.

Június elsején érkezett a hír, hogy Molnár Enikő lemond minden posztjáról. Alig egy héttel később, június 8-án Jakab Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy lemond a Jobbik elnöki székéről, miután meg sem jelent a párt választmányi ülésén, hiába várták ott, tehát elmenekült. Jakab akkor így fogalmazott: mára világossá vált, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették a kezemből a Jobbik irányítását.

Jakab a bejegyzésben azt is írta, hogy mindössze három elnökségi tag maradt mellette, de ami még ennél is fontosabb, kijelentette, hogy továbbra is marad a Jobbik frakcióvezetője, aminek egyszerű oka van: a pénz. Ahogy korábban megírtuk Jakab Péter képviselői tevékenyégét alkalmazotti keret segíti, ami 2,4 millió forintnyi keretre jogosítja.

Emellett 60 540 forintot kap mobiltelefonos szolgáltatások igénybevételére, frakcióvezetőként pedig sofőr és személygépkocsi is jár neki, de hivatali lakásra is jogosult. A legnagyobb tétel viszont, ami személyesen Jakabot gazdagítja, az a frakcióvezetői tiszteletdíj, ami 2,4 millió forint. Ez az, amiről Jakab semmiképpen sem akar lemondani.

Ki a "mamuszos", akinek felemelkedése Jakab bukásához vezetett?

Molnár Enikő korábban BKV ellenőrként és postai levélfeldolgozóként kereste kenyerét, majd belépett a Jobbik V. kerületi alapszervezetébe és hamarosan Jakab Péter sajtóosztályára került, ahol szoros kapcsolat alakult ki közöttük. A politikus mindenhova vitte magával Molnárt, ennek köszönhetően pedig a furcsán öltözködő, mamuszosnak gúnyolt nő karrierje gyorsan ívelt felfelé.

Jakab nem sokkal később a párt szóvivője lett, és természetesen vitte magával Molnárt is, mivel állítása szerint csak vele volt hajlandó dolgozni. Több szereplő is azt mondta, hogy Molnár és Jakab között gyakorlatilag szimbiózis alakult ki, a politikai karrierjük már ekkor egymáséhoz volt láncolva.

Molnár összekötőként szolgált Jakab és a külvilág között, ha bárki bármit szeretett volna elérni Jakabnál, akkor előbb a mamuszost kellett meggyőznie.

Ugyan hivatalosan Molnár sosem volt főtitkár, de úgy viselkedett, ezzel kapcsolatban pedig néhány megdöbbentő történet is napvilágot látott. Volt rá precedens, hogy míg Jakab Péter kint üldögélt a titkárnői asztalnál, addig Molnár bent tárgyalt Jakab irodájában, de olyan is volt, hogy Jakab vitt neki kávét.

Molnár Enikőt szokatlan öltözködése miatt csúfolják "mamuszosnak"

2020 nyarára Molnár már rendkívüli befolyással bírt a párton belül, emiatt gyakran alakult ki konfliktus közte és Jakab között. A szemtanúk beszámolói szerint viszont bármiről is vitatkoztak, az garantált volt, hogy a konfliktusból Molnár fog kikerülni győztesen. Időközben viszont már nem csak munkakapcsolat volt közöttük, hanem szeretők is lettek, annak ellenére, hogy mindketten házasok.

Az intim kapcsolatukat a Bors buktatta le, amikor több képet is közöltek a szeretőkről, ahogyan esténként nagy bőröndökkel bemennek, majd reggel elhagynak egy 11. kerületi lakást. Ez volt az a legendás ingatlan, amit Jakab egyszerűen munkalakásnak titulált. Azt találta ki, hogy ők valójában nem szeretők, hanem csak dolgozni járnak fel egy magánlakásra. Miközben arra is volt példa, hogy 20 órán át ki se mozdultak onnan.

Most Jakab 2 milliós fizetést akar adni neki.

Az elképesztő szexbotrányt is megpróbálták a szőnyeg alá söpörni

Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy egy Jobbikos disznóvágásra kapott meghívást V. Anita, aki választókerületi szervezőként dolgozott a Jobbiknak, és már ezt megelőzően hónapok óta az alelnök, Szilágyi György barátnője volt. Mivel azonban Szilágyi nem kapott meghívást a rendezvényre, ezért egyedül kellett odamennie, ami arra utal, hogy mindent előre kitervelt az elkövető.

A nő beszámolt arról, hogy a kezdetekben "csak" szexista megjegyzésekkel zaklatták, például kolbásztöltés közben megjegyezték, hogy milyen jól áll a kezében. Jakab Péter este 6 körül érkezett meg a helyszínre, ekkor kérte meg Földi István, a Jobbik politikusa, hogy Anita folyamatosan töltsön a pártelnök poharába, ha látja, hogy üresen van.

Jakab emiatt már hamar annyira lerészegedett, hogy Anita szerint majdnem összeesett.

Földi ekkor kezdte meg a zaklatást. Először fogdosni kezdte Anitát, ezt a tevékenységet pedig többszöri felszólításra sem hagyta abba. Az áldozat mesélte, hogy egy ponton fel kellett ülnie az asztalra, hogy a férfi így ne tudja a fenekét fogdosni. Később kényszerből táncolt is Földivel, aki ismét fogdosni kezdte, ekkor Anita ráordított, amit Gyüre Csaba is hallott.

Jakab Péter és Földi István Forrás: Metropol

Ezen a ponton egy újabb bűnrészes neve is felmerül, ugyanis Miskolczy István behívta az áldozatot egy szobába. Róla azt érdemes tudni, hogy korábban össze akart jönni a nővel, még a feleségét is otthagyta volna, Anita viszont visszautasította, vagyis Miskolczy nagy valószínűséggel bosszúból tette, amit tett.

Anitát azzal hívta be a szobába, hogy Földi fontos dologról szeretne beszéli vele.

Mivel az áldozat azt hitte, hogy bocsánatot akar kérni elfogadhatatlan viselkedése miatt, ezért bement a szobába, Miskolczy pedig becsukta mögöttük az ajtót. Földi ekkor beszorította a nőt a fürdőszobába, elővette nemi szervét, amely már izgalmi állapotban volt és megpróbálta a nő kezébe nyomni. Az áldozat könyörgött, hogy Földi hagyja abba, azonban ezt Földi nem tette volna meg, ha Gyüre Csaba nem lép közbe. A nőnek így sikerült elmenekülnie, de biztos benne, hogy ha Gyüre nincs, akkor megtörténik a nemi erőszak.