Eltűntek a baloldali fellegvárak, már ezekben is nyer a Fidesz

Vágólapra másolva!
Az ellenzéki alternatíva összességében továbbra sem népszerű – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban a vasárnapi időközi választások eredményeit értékelve. A politológus szerint már nincsenek erős baloldali fellegvárak, és elkezdtek billegni, úgy mint a VIII. kerület, Szeged, vagy Budapest. Hozzátette: azok, amiket meg billegőnek hittek, mint Nyíregyháza és a Balaton környéke, azok inkább már a Fidesz felé mozdultak el. Az igazgató úgy látja, hogy a bizonytalan szavazók szemében a baloldal sokat veszített megmaradt vonzerejéből azzal, hogy továbbra is támadják a rezsicsökkenést és a kormány békepárti álláspontját.
Vágólapra másolva!

Több mint hetven településen tartottak vasárnap időközi választást, a beérkező eredmények alapján, ahol a pártok jelöltjei versengtek, ott kiütéses Fidesz-KDNP győzelem született. A Fidesz 18 önkormányzati időközi választáson indított jelöltet, ebből pedig 16 helyen sikerült is nyernie. Minek tudható be ez az eredmény?

Már április 3-án is látható volt, hogy

a kormánypártnak egy világos alternatívája van, továbbra is a béke pártján áll, az inflációt próbálja lassítani, illetve a terheket próbálja igazságosan megosztani például az extraprofitadóval.

Ezzel szemben az ellenzéknél azt látjuk, hogy egyrészt van egy nagy veszekedés, egymás rovására próbálnak meg teret nyerni; másrészt olyan belharcok dúlnak, mint a Jobbiknál.

A baloldal továbbra sem kínál vonzó alternatívát, de ahol viszont a baloldal nyert a mostani időközi választáson, ott civakodnak egymással.

Jakab Péter, Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely. Kiszelly Zoltán szerint a baloldal csak civakodik egymással. Forrás: Origo

Jó példa erre a IX. kerület, ahol az ex-tévés, most már DK-s országgyűlési képviselő Kálmán Olga férjét nevezték ki a kerületi média élére, miközben elküldtek egy liberális főszerkesztőt. A Jobbikban egymást próbálják kiszorítani az elnöki pozícióból. Kijelenthető, hogy

az ellenzéki alternatíva összességében továbbra sem népszerű, és ez jelenik meg a számokban is.

Kiszelly Zoltán szerint a bizonytalan szavazók nem mentek el szavazni, és egyébként inkább a kormány irányába kezdtek el szimpatizálni. Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Olyan helyen is nyert a Fidesz, ahol korábban nem. A baloldal gyenge szereplése Budapesten mutathatja azt, hogy az emberek elégedetlenek Karácsony Gergely teljesítményével, és a baloldali szavazók csalódottak?

Szegeden, Budapesten, ahol az ellenzék erősnek gondolta magát csakis a legelkötelezettebb híveik mentek el most vasárnap szavazni, nem tudtak újabb szavazókat mozgósítani.

Budapesten a négy egyéni választókerületből hármat nyert meg a kormánypártok jelöltje, de több városban mostantól fideszes polgármester lesz. Mondhatjuk, hogy a fővárosban egy fordulat következett be, amely előre vetítheti az önkormányzati választás lehetséges erőviszonyait?

A baloldal által korábban biztosnak vagy billegőnek hitt körzetekben a Fidesz áprilisban vidéken nyerni tudott, a fővárosban is jól szerepelt, például a XVIII. kerületben.

Egy trend folytatódását látjuk, miszerint ahol az ellenzék erősnek gondolja magát, esélyeket remél, a Fidesz ott is jó pozíciókat tud szerezni. Már nincsenek erős baloldali fellegvárak, és elkezdtek billegni, úgy mint a VIII. kerület, Szeged, vagy Budapest.

A budapestiek többsége is a Fidesz mellett tette le a voksát vasárnap. Fotó: Koncz Márton - Origo

Azok, amiket meg billegőnek hittek, mint Nyíregyháza és a Balaton környéke, azok inkább már a Fidesz felé mozdultak el.

Említette a baloldali belharcokat. Ezek mennyiben tudják felőrölni a baloldali pártokat, és mennyire változhatnak meg a baloldalon az erőviszonyok ezek miatt?

Láthatóan romlik a helyzet, hiszen ezek a belharcok látványosak, és a nyilvánosság előtt zajlanak.

A IX. kerületben például egy liberális főszerkesztőt váltottak le, amely nyilvánvalóan a liberális szavazókat elrettentheti. A törésvonalak egyre inkább felerősödnek. Amit a baloldal áprilisban próbált elfedni, hogy ki kivel áll össze – emlékezzünk csak Márki-Zay Péter kijelentésére, aki azt mondta, hogy mindenki elfér a baloldali szövetségben, a fasiszták és a kommunisták is –, ezek a törések a felszínre jönnek. Azt látjuk, hogy ha az egyik párt indít egy jelöltet, akkor nem biztos, hogy a többi baloldali szavazó szívesen szavazna rá.

A hétvégi eredmény mit jelenthet a Fidesz számára hosszú távon? Tekinthető ez egyfajta visszajelzésnek arról, hogy a kormány jól kezeli a háborút és a gazdasági válságot?

Országos szinten egy biztos visszajelzés, mert ezek igazi választási helyzetek. Azt mutatják a számok, hogy

nincs vesztett terület, nincs reménytelen körzet a kormánypártok számára.

Minden körzetért megküzd a Fidesz, és akár Szegeden és Budapesten is tud nyerni. Ahol a baloldal erősnek érzi magát, ott is van esélye a Fidesznek.