Orbán Viktor: Nem sodródhatunk bele a háborúba

SZIJJÁRTÓ Péter; ORBÁN Viktor
Madrid, 2022. június 29. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j3) és Andres Pastrana, a világ kereszténydemokrata, konzervatív pártjait tömörítő CDI elnöke (b2) a NATO-csúcstalálkozó hivatalos kezdete előtt folytatott tárgyalásukon Madridban 2022. június 29-én. A megbeszélésen, melyen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) is, egyetértettek abban, hogy az ukrajnai háború továbbterjedését meg kell akadályozni, az ukrán embereket támogatni kell, a menekülteket pedig be kell fogadni. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök a NATO-csúcstalálkozó hivatalos kezdete előtt, szerda reggel tárgyalást folytatott Andres Pastranával, a világ kereszténydemokrata, konzervatív pártjait tömörítő CDI elnökével Madridban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Vágólapra másolva!

A megbeszélésen, melyen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, egyetértettek abban, hogy

az ukrajnai háború továbbterjedését meg kell akadályozni, az ukrán embereket támogatni kell, a menekülteket pedig be kell fogadni.

Orbán Viktor miniszterelnök és Andres Pastrana, a világ kereszténydemokrata, konzervatív pártjait tömörítő CDI elnöke a NATO-csúcstalálkozó hivatalos kezdete előtt folytatott tárgyalásukon Madridban 2022. június 29-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor a NATO-csúcs kapcsán kifejtette:

hiszen ez egy orosz-ukrán háború, a NATO pedig egy védelmi szövetség".