Újra gyerekeket szállít a tomajmonostorai halálbusz

Inez, halálbusz, Tomajmonostora
Vágólapra másolva!
Változatlanul gyerekeket szállít a tomajmonostorai halálbusz. Mint azt az Origo is megírta, három héttel ezelőtt a buszvezető az óvodabuszon felejtett egy négyéves kislányt, és mire a hibát mintegy 7-8 órával később észrevették, a gyermek elvesztette az eszméletét a felforrósodott utastérben. Napokkal később meghalt.
Vágólapra másolva!

Továbbra is szállít gyerekeket az a horrorbusz, amely három héttel ezelőtt egy tragikus eset színterévé vált - írta a Borsonline.

A Bors a hét közepén Tomajmonostorán járt. Mint írták, az óvodából ételszag és gyermekzsivaj szűrődött ki, de hiába csengettek, senki sem nyitott ajtót.

A túloldalon viszont megtalálták a buszt. Egy helybeli, László a lap kérdésére elmondta:

azóta is jár az a busz, amelyben a tragédia történt.

Inez négy éves volt

A lap a község polgármesterét arról kérdezte volna, kiderült-e már, hogyan felejthették a gyermeket a buszon, de Fazekas Szabolcs azt mondta nekik, amíg a vizsgálatok le nem zárulnak, senkinek sem akar nyilatkozni.