Az adatok nem hazudnak!

Vágólapra másolva!
Ferencz Orsolya, a Fidesz józsefvárosi önkormányzati képviselője, űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a társasházak támogatásáról, valamint a hazai űrstratégiáról és az európai energiahelyzetről.
Vágólapra másolva!

A politikus elmondta, a Heti Tv-nek nemrégiben adott nyilatkozatát az önkormányzat vezetése kifogásolta. Erre a képviselő úgy felelt, egyrészt Józsefváros jelenlegi irányítóinak a tevékenységéről a lakosok már ítéletet mondtak az időközi önkormányzati választáson, ahol a Fidesz-KDNP jelöltje közel kétharmaddal győzött. Ami pedig a társasházak felújítását illeti, Ferencz Orsolya a kritikákra számokkal felelt. A kerület előző vezetése 2018-ban 1,5, 2019-ben pedig 1 milliárd forintot fordított a társasházak felújítására.

A 2019-es őszi váltás után hatalomra kerülők az első évükben 40, 2021-ben 80, míg 2022-ben is csak 522 millió forintos forrást biztosítottak erre a célra. Lehet bármilyen kifogást emelni, de az adatok nem hazudnak, jegyezte meg a politikus. Megemlítette még, a Világos Kapualjak pályázatot, aminek a célja, hogy növelje az emberek biztonságérzetét, amikor nem sötét kapualjon keresztül kell hazajussanak. 2019-ben még 142 millió forintot adott erre az előző vezetés, a váltás után először ezt a programot leállították, még idén is csak 25 millió forint áll rendelkezésre, erre a célra.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.