Javult az állapota a budapesti Jókai utcai házomlásban megsérült táncoslánynak. A barátok és a család szerint az orvosok bravúrja mellett a két napja, az Operettszínház által indított imalánc is segített Nikin. Egyesek szerint valóságos csoda történt - írja a Bors.

Egyre jobbak annak a 26 éves táncművésznek az esélyei, akire a budapesti Jókai utcában hétfő délelőtt ráomlott egy épületrész, miközben a kedvesével és egyben kollégájával egy próbára sietett az Operettszínházba.

Nikolett és Benjamin ugyan észrevette, hogy a magasból törmelékek kezdenek zuhanni, de arra már nem volt idejük, hogy elfussanak.

A táncoslányt csak percekkel később találta meg partnere, addig semmit sem látott a hatalmas porfelhőtől. Miután Benjamin meglátta az eszméletlen barátnőjét, azonnal hívta a mentőket, de a lányhoz nem nyúlt, nehogy még nagyobb kárt okozzon.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Később kiderült, helyesen döntött, hiszen Nikolett súlyos koponya- és gerincsérüléseket szenvedett, tehát egy szakszerűtlen tett akár végzetes is lehetett volna.

A kórházban megállapították, hogy először a művésznő koponyáját kell helyreállítani, a gerince csak utána következhet.

A Bors elérte Niki egyik gimnáziumi évfolyamtársát. Korábban a közismereti tárgyakat az artistanövendékek együtt tanulták a balett-táncosokkal. Délelőtt vettek részt a szakmai képzésen, délután pedig iskolapadba ültek. Egy akrobata a Borsnak elmondta: Niki volt az iskola egyik legnépszerűbb diákja.

A korosztályunkban mindenkit megrázott a balesete. Niki mindig is középpontban volt, és állandóan nevetett. Nehéz elképzelnünk civilként, ő a színpadra született. Mindannyian a legjobbakban reménykedünk, és többen csatlakoztunk a színháza által indított imalánchoz is, talán ez is segített a barátunkon

– mondta a neve elhallgatását kérő előadóművész.

A Bors informátora tegnap délután elárulta: Nikolettet nem tartják mélyaltatásban.

„Niki egy igazi harcos. Szinte csoda, ami vele történik. Javult az állapota, de a gerincéhez továbbra sem mernek az orvosok hozzányúlni” – mondta tömören Niki közeli ismerőse.