Letartóztattak egy álnőgyógyászt

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Kuruzslás és jelentős kárt okozó csalás miatt rendelte el a Pécsi Járásbíróság pénteken annak a férfinak a letartóztatását, aki magát többször is nőgyógyásznak adta ki, egy más ügyben pedig csaknem 12 millió forintot csalt ki egy internetes társkereső oldalon megismert férfitől.
Vágólapra másolva!

A Pécsi Törvényszék közleménye szerint a gyanúsított nem rendelkezik orvosi végzettséggel, orvosi tevékenység végzésére nem jogosult,

ennek ellenére nőgyógyásznak adta ki magát egy nőnek, akihez tavaly ősztől kozmetikai kezelésekre járt.

A nő tavaly decemberében egy ilyen kezelés közben rosszul lett. A férfi felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, mondván: lehet, hogy nőgyógyászati problémája van. A nő lakásán és munkahelyén, majd saját lakásán is nőgyógyászati vizsgálatot végzett a nő testét idén év elején,

e-mailben pedig "leleteket" is küldött átvert "páciensének".

A férfi később a nő ajánlása nyomán áldozata ismerősét és annak a férjét is megvizsgálta. Az utóbbitól ondómintát is kért, "orvosi diagnózist" közölt és kezelést is ajánlott számukra.

illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A gyanúsítottnak egy másik bűncselekmény miatt is felelnie kell a bíróság előtt. A férfi ugyanis egy olyan internetes társkereső alkalmazáson keresztül megismert egy másik férfit, ahol magát minden alkalommal másnak - ügyvédnek, rendőrnek, közjegyzőnek - adta ki. Ezt a férfit többször becsapta.

Különböző ürügyekkel összesen csaknem 12 millió forintot csalt ki tőle. Az összeget a bankszámlájára utaltatta.

A bíró kuruzslás és jelentős kárt okozó csalás alapos gyanúja miatt elrendelte a letartóztatását arra hivatkozva, hogy ha szabadlábon védekezne, feltehetően újabb bűncselekményt követne el a Pécsi Törvényszék közleménye szerint. Az ügyész tudomásul vette a bíróság határozatát, a gyanúsított és védője viszont fellebbezett ellene, így ez még nem végleges.