Ismét van víz Solymáron

MENCZER Tamás
Páty, 2022. március 27. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára köszöntőt mond a régi magtár épületéből kialakított, 230 millió forint állami támogatással létrehozott ökumenikus cserkészotthon átadásán Pátyon 2022. március 27-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Szombat reggel Solymár minden részén volt és jelenleg is van víz - jelentette be Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a településen tartott sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A sajtótájékoztatón elhangzottakból kiderül, hogy a problémát a szakemberek szerint nem a vízhiány okozta, hanem a megnövekedett fogyasztás, ami miatt a hálózat nem tudta a vizet a megfelelő ritmusban utántölteni a tározóba.

A problémát négy vízszállító autóval kezelték, ezek közül kettőt a szolgáltató, kettőt a Magyar Honvédség biztosított. A vízszállítók - amelyek éjjel-nappal dolgoznak - egy óra alatt 32 köbméternyi vizet tudnak a tározóba vinni. További különböző műveleteket hajtottak végre, hogy újra legyen megfelelő mennyiségű víz a községben.

Az országgyűlési képviselőt arról tájékoztatták, hogy

a Solymárt ellátó négy víztározó közül egynél szivárgást észleltek,

de a szakemberek szerint ez nem nagy mértékű, a problémát elhárították.

Menczer Tamás fidesztes országgyűlési képviselő. MTI/Máthé Zoltán Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Menczer Tamás úgy fogalmazott, hogy mivel a nehéz helyzet nem múlt el Solymáron, nem tudja azt megígérni, hogy a vízellátás folyamatos lesz a településen. A cél a probléma tartós kezelése, a legfontosabb, hogy ne fordulhasson elő, hogy napokig nem jut valaki vízhez.

Ezt egy 500 milliós beruházás segítené elő (egy plusz vezeték kiépítése) ami akár akár a jövő nyárig elkészülhetne.

A középtávú megoldás pedig az egész térség vízhálózatának és kapacitásának a rendezése lenne, ami 16 milliárd forintba kerülne - fűzte hozzá az országgyűlési képviselő. A forrás rendelkezésre áll, folynak az ezzel kapcsoaltos tárgyalások.

Az államtitkár arra kérte a vízkorlátozással érintett települések lakosait, hogy csak a legszükségesebbre használják az ivóvizet. Ezek a települések: Solymár, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár,Pilisszentkereszt, Budakalász, Pomáz, Szentendre, Pilisszántó, Pilisszentiván és Csobánka.

A címlapi kép illusztráció!