Már tudni, hogyan alakul a kánikula a következő napokban

Kánikula, meleg, hőség, hőségriadó, víz, magas hőmérséklet, forróság, időjárás, 2022.06.30. Budapest, Vigadó tér, szökőkút
Római part
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Vasárnap
Sok napsütésre számíthatunk, igen kicsi az esély csapadékra. Gyenge lesz az északi, északnyugati szél. 31 és 37 fok közötti országos hőség várható.

Hétfő
Estig marad a napos, igazi strandidő, kevés gomolyfelhővel. Estétől északnyugat felől aztán zivatarok, záporok alakulhatnak ki. 34 és 39 fokos forróságra készülhetünk. Az északnyugati szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.

Kedd
Elszórt záporokkal, zivatarokkal, szélerősödéssel hidegfront érkezik hazánk térségébe. A hőmérséklet azonban még mindig 30-35 fok között alakul.

Szerda
A nap első felében még felhős lehet az idő, majd többórás napsütésre van kilátás. Alig lesz változás a hőmérsékletben: a 30 fok körüli kánikula egyelőre kitart.

Csütörtök
Napos, gomolyfelhős idő várható. Az északnyugati szél napközben megerősödik. 27 és 32 fok közötti értékeket mérhetünk.