Miután kiderült, hogy 13 éve gyilkolt, szexuálisan zaklatta testvérét az érdi férfi

Vágólapra másolva!
Félmeztelenül támadt rá a kisgyereke mellett alvó féltestvérére egy férfi Érden. Meg akarta erőszakolni a nőt. Az udvarra rángatta, ahol molesztálni kezdte. A fiatal nő kiáltásait meghallotta az apósa, aki szomszédban lakik. Azonnal rohant, hogy megvédje. Nem tudhatta, hogy a támadónál kés van. Szúrt is. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. 13 éve viszont igen. A vád szerint a mostani támadó akkor, egy társával kiraboltak, és halálra vertek egy idős férfit.
Vágólapra másolva!

Csütörtök este hívták ki a rendőröket egy érdi házhoz, ahol egy zaklatott nő és egy vérző fejű férfi fogadta őket. Utóbbi sérülései olyan súlyosak voltak, hogy mentőt kellett hozzá hívni. Nem sokkal később egy férfit elfogadtak Tárnokon.

Forrás: Police.hu

A gyanú szerint a félmeztelen férfi berontott mostohatestvére otthonába, majd lehúzta az ágyról, ahol a 22 éves nő kislányával aludt.

Megragadta a haját és kiráncigálta az udvarra, miközben azt üvöltötte, hogy meg fogja erőszakolni.

A nő sikítozott, segélykiáltásait a szomszédban lakó, 65 éves apósa hallotta meg. Miközben közéjük állva próbálta megvédeni a nőt, a támadó egy késsel fejen szúrta. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

Forrás: Police.hu

A támadással gyanúsított férfi a kihallgatásán mindössze annyit mondott, ő nem csinált semmit.

Forrás: Police.hu

Ugyanez a férfi a vád szerint 2009-ben egy társával felváltva ütöttek, vertek, rugdostak, majd megkötözték, és kiraboltak egy 77 éves férfi, aki a kórházban öt nappal később belehalt a sérüléseibe.

Akkor nem sikerült elfogni a támadókat, pont tíz évvel a gyilkosság után azonban igen. Előbb a most elfogott férfi társát kapták el, aki jelenleg egy másik ügy miatt tölti jogerős börtön büntetését.

A mostohatestvérét szexuálisan zaklató férfit Svédországban fogták el nemzetközi elfogatóparancs alapján.

Letartóztatták, a bíróság pedig néhány hónappal később bűnügyi felügyeletet rendelt, így elhagyhatta a börtönt.

A gyilkossági-ügyben nemrég megtörtént a vádemelés. A férfit azon felül, most életveszélyt okozó testi sértéssel, és szexuális erőszakkal gyanúsítják. Kérték a letartóztatását.