Országos hőség után hidegfront hoz záporokat, zivatarokat

eső, zivatar, zápor, Budapest időjárás, időjárás 06.09., esőzés
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése: 
Vágólapra másolva!

Ma eleinte sok napsütésre számíthatunk, majd délután megnövekszik a gomolyfelhőzet, és északnyugat felől záporok, zivatarok alakulnak ki.

Országos hőség, délen forróság lesz 32-39 fokos maximumokkal.

Az északnyugati szél megélénkül.

Kedden egy hidegfront hatására gyakran növekszik meg a gomolyfelhőzet, és eleinte

főleg északnyugaton, majd máshol is előfordul zivatar, zápor.

Az északnyugati szél többfelé megerősödik. 33-34 fok körüli értékeket mérhetünk.

Két hidegfront is lesz a héten, túlzottan azért nem hűl le a levegő Fotó: Csudai Sándor - Origo

Szerdán reggelig keleten még lehet csapadék, majd sok napsütés következik gomolyokkal.

Délután elszórtan lehet zápor, zivatar. 29 és 34 fok között változik a hőmérséklet.

Csütörtökön egy újabb hidegfront érkezik erős északnyugati széllel, és szórványos záporokkal, zivatarokkal.

Egyelőre marad a 30 fok körüli kánikula.

Pénteken a gyakran erősen felhős égből elszórtan alakulnak ki záporok. Az északnyugati szél erős lesz. Megszűnik a hőség:

délután már csak 24-29 fok valószínű.