Megint száznál többen érkeztek a háborús övezetből

Vágólapra másolva!
Július 5-én összesen 117-en, köztük 40 gyerek is leszállt Budapesten az Ukrajna felől érkező vonatokról.
Vágólapra másolva!

Ahogy eddig mindennap a háború kitörése óta, a budapesti rendőrök a Készenléti Rendőrség munkatársaival és a budapesti polgárőrökkel együtt segítik az Ukrajnából vonattal érkezőket.

Forrás: Police.hu

Emellett a rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala és a segélyszervezetek munkatársaival is, hogy a menekültek valóban minden segítséget megkaphassanak.