Varga Mihály: Válsághelyzetben is folytatódnak a településeket támogató programok

Miniszterjelöltek bizottsági meghallgatása, 2022.05.18. Parlament, Varga Mihály
Miniszterjelöltek bizottsági meghallgatása, Varga Mihály
Vágólapra másolva!
Válságok között a cél továbbra is az országépítő munka folytatása, a családok, a munkahelyek védelme, a települések támogatása és a gazdaság növekedési pályán tartása - jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön a Tiszafüredi Halasnapok megnyitójával egybekötött Város napi díjátadó ünnepségen.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály hangsúlyozta:

a kormány a jelenlegi igen nehéz helyzetben azért dolgozik, hogy kivédje a háború hatásait, megóvja az emberek biztonságát és az elért eredményeket.

A kormány célja, hogy a jelenlegi helyzetben is megvédje a magyar családokat Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hozzátette: Magyarország kormánya, ahogyan eddig, ezután is partnerként tekint majd a településekre, szívügyüknek tekintik, hogy Tiszafüreden és a Tisza-tó egészén fejlesztések valósulhassanak meg.