Vitorlás utasait mentették ki a balatoni vízirendőrök, gyerekek is voltak a fedélzeten

Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság,  vízirendőr, Balaton
Vágólapra másolva!
A műszaki hiba és a viharos szél patthelyzetbe sodort egy vitorláshajót három felnőttel és két gyerekkel a fedélzeten. Őket kellett megmenteni.
Vágólapra másolva!

A balatonfüredi vízirendőrök július 8-án délután, a másodfokú viharjelzés idején a város előtti vízterületen járőröztek,

amikor egy meghibásodott motor miatt mozgásképtelenné vált vitorlás utasai a segítségüket kérték.

A viharos szélben nem tudtak biztonságban partra jutni.

A hajó fedélzetén két gyerek és három felnőtt került bajba.

A balatonfüredi kikötőbe vontatták a vitorlást, ahol mindenki épségben szállt le a hajóról.

a balatoni vízirendőrök életeket mentenek Forrás: police.hu

"Vízen vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat. Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével)" - írták a police.hu oldalon.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balatonon bajba kerülnek vagy bajba jutott embereket látnak, jelentsét az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!