Fölényesen nyert a Fidesz Kecskeméten is

Budapest, 2018. július 8. Lepecsételt szavazólap a józsefvárosi időközi polgármester-választáson a BVHSZC Bókay János szakközépiskolájában 2018. július 8-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A hivatalos eredmények szerint meggyőző fölénnyel, közel 65 százalékkal utasította maga mögé a baloldal jelöltjét Jánosi István.
Vágólapra másolva!

Jánosi István meggyőző fölénnyel utasította maga mögé a baloldal jelöltjét, Kalló Juliannát az időközi választáson.

A Fidesz-KDNP jelöltje Kecskemét 9. számú egyéni választókerületének képviselője lesz, miután dr. Szeberényi Gyula Tamás, akit országgyűlési képviselővé választottak április végén, lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról.

Jánosi a szavazatok 64,59 százalékát szerezte meg.

Nagytarcsány egyébként a szavazatok 64,12 százalékával a független Gulyás Tamás István nyerte az időközi választást.