Megvan az Év fagylaltja díj győztese

Év fagylaltja
Vágólapra másolva!
Dobó Norbert balatonfüredi cukrász Szőke zserbó fantázianevű fagylaltja nyerte az Év fagylaltja vándorkupát és az aranyérmet a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idei versenyén - jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Vágólapra másolva!

Az 1998 óta minden évben megszervezett szakmai megmérettetés döntőjét kedden tartották Budapesten.

A cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenyében a Füredi Fagyizót képviselő Dobó Norbert mögött Ladányi László lett a második a szeghalmi Ladányi Cukrászdából való Lazy Berry fantázianevű fagylaltjával.

Novák Ádám és Elek Rita tökmagos-málnás fagyija pedig a harmadik helyet érte el a szegedi Reök Kézműves Cukrászdából. A mentes kategória győztese szilvás fekete tea fagylalt lett, Wilheim Dávid alkotása a balatonmáriafürdői Pingvin Fagylaltozó és Cukrászdából. Második helyen Böröczky-Asztalos Ágnes Tök jó elnevezésű fagylaltja végzett a balatonszemesi Margaréta Fagyizóból, harmadik helyezést ért el a csokoládés kókusz sorbet, Reif Ferenc cukrász alkotása a polgárdi Dock Cukrászdából.
A szakmai zsűri tagja volt Balogh László (Kézműves Cukrászda, Gyula), Baracskay Angéla (kreatív cukrászséf, Budapest), Gerő Eszter (Sütizz Cukrászda, Budapest), Szűcs Árpád (a table! Boulangerie-pâtisserie, Ojo Ice, Budapest), Erdélyi Balázs (szakmai elnök, Magyar Cukrász Ipartestület, Budapest).


A Magyar Cukrász Ipartestület által meghirdetett az Év fagylaltja versenyére nevezett fagylaltok csak természetes alap- és járulékos anyagokkal készülhettek, kizárólag saját készítésű öntetekkel ízesítve és díszítve.

A minden mentes kategóriába hozzáadott cukor-, glutén-, laktóz- és tejfehérjementes fagylaltokkal kerülhettek a versenyzők. Szűcs Árpád, a szakmai zsűri elnöke hangsúlyozta: az elmúlt években egyre jobb minőségű fagylaltokkal neveznek a versenyzők. Mint mondta, idén is az egyensúlyt, a cukor, a zsiradékok és más összetevők harmonikus egyvelegét és a kreativitást keresték az összetételben és a díszítésben. A alapanyaggyártók, forgalmazók versenyét a szilvás-ropogós mandula granolával (Rétfalvi Attila - Master Martini Kft.) nyerte, a mentes kategória győztese a ribizlis mákfagylalt lett (Cseri Róbert, KEN Carpathia Kft.). A kézműves fagylaltok közül az összes döntőbe került alkotás megkapta a Régió kiváló fagylaltja címet is. Az Év Fagylaltja versenyre idén a négy kategóriában összesen 74 fagylalt nevezett. Kötelező íz idén sem volt. A döntőbe a kézműves kategóriákban 12 fagylalt került, melyeket a versenyzőknek a zsűri jelenlétében kellett elkészíteniük. Az alapanyaggyártók-forgalmazók kategóriájában 27 fagylalt versengett a helyezésekért.