Így törölné el a Gyurcsány vezette baloldal a rezsicsökkentést - videók

GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2021. május 31. Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője, elnöke napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 31-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal azonnal eltörölné a rezsicsökkentést, ha erre lehetőségük lenne - ez derült ki a baloldali politikusok elmúlt évekbeli nyilatkozataiból. Gyurcsány már 2014-ben hülyeségnek nevezte a családokat védő intézkedést, míg Márki-Zay Péter, a baloldal bukott kormányfőjelöltje a 2022-es választási kampányban folyamatosan támadta a rezsicsökkentést. Nem meglepő módon Gyurcsány ifjúsági tagozata, a Momentum Mozgalom is eltörölné a rezsicsökkentést. Amikor mindenütt arról lehet olvasni, hogy energia-veszélyhelyzet van Németországban, az embereket arra készítik fel, hogy télen elég otthon a 19 fok is, egész Nyugat-Európában megfizethetetlenné vált az energia az elhúzódó háború és a hibás brüsszeli szankciók miatt, érdemes felidézni, hogy Magyarországon hogy harcol a baloldal a rezsicsökkentés ellen.
Vágólapra másolva!

Több alkalommal támadta a rezsicsökkentést és a hatósági energiaárakat Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje; Gyurcsány Ferenc, a baloldal jelenlegi vezére és több más baloldali politikus is. A Gyurcsány vezette baloldal tehát eltörölné ezeket a kedvezményeket.

Márki-Zay már 2020 őszén a Gellért Szállóban értelmiségiek előtt tartott előadásában támadta a rezsicsökkentést, akkor még csak Hódmezővásárhely polgármestereként. Márki-Zay Péter a Spotifyon elérhető podcastműsorban tette közzé ezeket a gondolatokat:

Márki-Zay Péter a kezdetektől fogva eltörölte volna a rezsicsökkentést Forrás: MTI/Illyés Tibor

Árakat emelnének, hogy az emberek kevesebbet tudjanak fűteni

– mondta Márki-Zay a Klímaválasztás 2022 című online vitaműsorban közvetlenül a baloldali előválasztás második fordulója előtt, tavaly októberben. Márki-Zay szerint az árakon keresztül kell takarékosságra ösztönözni az embereket.

Gyurcsány jelöltje a múlt év novemberében a Facebook-oldalán közzétett szokásos videós bejelentkezésében ismét megerősítette, hogy eltörölné a rezsicsökkentést. Konkrétan úgy fogalmazott:

Idén januárban egy gárdonyi fórumon egyenesen népbutításnak nevezte Márki-Zay a rezsicsökkentést. Sőt egy lakossági fórumon – amerikai szóhasználattal példálózva – sötétben tartott, trágyával etetett gombákhoz hasonlította a rezsicsökkentés támogatóit.

A baloldal bukott kormányfőjelöltje szerint a rezsicsökkentés káros, mert ennek káros hatása van a környezetvédelemre is. Az igazságosság szempontjából is – tette hozzá.

Idén január elején a Népszavának adott interjúban azt fejtegette, hogy szerinte nem az a rezsicsökkentés, ha a rezsi ára csökken. A valódi rezsicsökkentés az épületkorszerűsítésről is szól, amivel csökkenthető a pazarlás, de belefér a saját áramtermelés is – fogalmazott Márki-Zay. Aztán az emberek számára kedvező intézkedés politikai szempontjait taglalta, mondván, hogy a Fidesz által bevezetett rezsicsökkentésből, vagyis az összes háztartásra szabott szociális tarifából „nehéz lenne kimászni." Szerinte most „szó sincs valódi rezsicsökkentésről: az adón keresztül a magyar emberekkel térítteti meg az oroszoknak euróban kifizetett világpiaci árat.

Márki-Zay Péter azt is elmondta, mi lenne a valódi rezsicsökkentés Fotó: Szabó Gábor - Origo

A nagyvállalatokat és az EU-t védte az emberekkel szemben

Márki-Zay arról is beszélt, hogy ő miként képzeli el a „valódi" rezsicsökkentést. A baloldal miniszterelnök-jelöltje kifejtette, hogy

Vagyis az emberekkel szemben a nagy cégeket kezdte védeni. Ez több szempontból sem meglepő, hiszen Márki-Zay korábban az Eurelectric bizottsági tagja volt. A globális szervezet több évtizede bejáratos az uniós vezérkarhoz, rendszeresen fogalmazza meg véleményeit és iránymutatásait az Európai Bizottságnak. Márki-Zay két évig delegált volt a több mint 3000 nagyvállalatot tömörítő lobbiszervezetnél. Az Eurelectric a közelmúltban többször is kifejezte a hatósági árszabályozással, vagyis a rezsicsökkentéssel szembeni mérhetetlen ellenszenvét. Legutóbb tavaly novemberben támadták meg Frans Timmermansnál a román rezsicsökkentést.

Nem sokkal a választás előtt március 13-án Márki-Zay azt is mondta,

Gyurcsány: A rezsicsökkentés hülyeség

Gyurcsány már 2014-ben hülyeségnek nevezte a rezsicsökkentést az Origónak adott interjúban.

– fogalmazott akkor Gyurcsány.

Gyurcsány már korábban eltörölte volna a rezsicsökkentést Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szintén 2014-ben így védte az energiaszolgáltatók profitját egy szegedi lakossági fórumon: „Még háromszor rezsit csökkentenek, aztán ők fognak fizetni, hogy hajlandók legyünk fűteni. Lehet tapsikolni, hogy letörünk minden hasznot, de akkor a végén éhen halunk, mert egy jól működő gazdaságban kell a haszon."

Gyurcsányhoz hasonlóan nyilatkozott 2022. április 20-án Dávid Ferenc, gyurcsányista képviselő.

Természetesen a Momentum Mozgalom, Gyurcsány Ferenc ifjúsági tagozata is eltörölné a rezsicsökkentést. Tompos Márton, a párt képviselője azt mondta:

A többi baloldali párt is eltörölné a rezsicsökkentést

- minderről Mellár Tamás párbeszédes képviselő beszélt még 2022. április 12-én.

Érdemes még arról is megemlékezni, hogy az MSZP előválasztási programja szerint korábban nem is volt a rezsiben extraprofit. A párt szerint a 2014-es választások előtt csalárd kampányt indítottak rezsicsökkentés címen. Csalárd volt, mert nem volt jellemző az extraprofit az energetikában, ráadásul az energiaszektorban elérhető nyereség szintjét már a Fidesz-KDNP-kormány idején határozták meg - szerepelt a programban. Ennek alapján teljesen világos, hogy a szocialisták szerint sem volt szükség rezsicsökkentésre, tehát hatalomra kerülve eltörölnék azt.