Két rétsági nő benyugtatózott és kirabolt egy idős férfit

Vágólapra másolva!
Egy 38 és egy 20 éves rétsági nő benyugtatózott egy 74 éves férfit, majd elvitték a pénztárcáját. Az idősebb nő a társaival együtt bevásároltak a férfi bankkártyájával.
Vágólapra másolva!

A 20 éves nő takarítóként dolgozott a 74 éves férfinál. A 38 éves nővel tavaly júliusban kitervelték, hogy megszerzik a bankkártyáját.

Az idősebb nő nyugtató kevert a kávéba, amit utána a társa megitatott a férfival.

A házigazda nem sokkal később elájult, a nő pedig elvette a tárcáját, amiben benne voltak az iratai, bankkártyája és 2 ezer forint készpénz.

A bankkártyával az idősebb nő a férjével és a sógorával elment bevásárolni, ahol 48 ezer forintot költöttek el a férfi bankkártyával. Ezek után az iratokat eltüzelték.

Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség

Az ügyészség a két nő ellen rablás miatt, az idősebb ellen információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt is vádat emelt. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket börtönbüntetésre.

Mivel a két férfi rokon tudott róla, hogy rabolt bankkártyával vásároltak, ellenük is vádat emelt az ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt. Őket közmunkára ítélheti a bíróság – írja a Nógrád Megyei Főügyészség.