Megtudta, hogy az ismerőse nyaral, ki is pakolta az udvari tárolót

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei csütörtökön állítottak elő egy 23 éves helyi férfit, mivel a megalapozott gyanú szerint július elején két salgótarjáni ingatlan területéről lopott el különböző értékeket.
Vágólapra másolva!

A férfi tudta, hogy ismerőse július elején nyaralását tölti, ezért megjelent annak salgótarjáni ingatlanánál. Az épület bejárati kapuját kinyitotta és a hátsó udvaron található tárolóból

elvitt egy elektromos játékautót, egy benzinnel teli kannát és négy alufelnit.

A gyanúsított ezt megelőzően egy másik ingatlan udvarára is bement, ahonnan

egy kerékpárt és egy akkumulátort vitt magával.

Összesen közel 270.000 forint kárt okozott a sértetteknek.

Az előállított salgótarjáni férfit a nyomozók üzletszerűen elkövetett lopás bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és – mivel ellene több hasonló jellegű bűncselekmény miatt eljárás volt folyamatban – őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.