Rendkívül közel a megállapodás az uniós pénzek ügyében

Navracsics Tibor
Vágólapra másolva!
Már nagyon közel a megállapodás Magyarország és Brüsszel között hazánk európai uniós forrásairól, ennek érdekében ezen a héten is zajlanak a tárgyalások, a kormány pedig az összes nyitott kérdésben konkrét vállalásokat tett – közölte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter hivatala a VG-vel.
Vágólapra másolva!

A magyar helyreállítási tervről és a 2021–27-es időszak kohéziós forrásairól már eddig is folytatott intenzív és konstruktív megbeszélések eredményeképpen a kormány valamennyi nyitott kérdésben olyan konkrét vállalásokat tett, amelyek alkalmasak lehetnek az európai bizottsági jóváhagyásra – hangsúlyozták, hozzátéve:

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Stockholmban, Ágostházy Szabolcs, az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár pedig Brüsszelben tárgyal, hogy a Magyarországnak járó uniós forrásokról a megállapodások a lehető legrövidebb időn belül megszülethessenek.

Gulyás Gergely a napokban jelentette be, hogy előrehaladtak a tárgyalások az Európai Bizottsággal a helyreállítási alap folyósításáról, a kormány négy fontos területen fogadta el a brüsszeli testület álláspontját:

  • Magyarország akár uniós, akár nemzeti forrásból ír ki pályázatot, egyaránt 15 százalék alá viszi az egyszereplős közbeszerzések arányát,
  • a korrupciós büntetőügyekben az ügyészség döntésével szemben bírósági jogorvoslatnak lesz helye,
  • a kormány által kezdeményezett jogalkotásnál nagyobb teret adnak a társadalmi konzultációnak,
  • csökkentik a gyors jogalkotási lehetőségek arányát. Emellett a múlt hét végén egy korrupcióellenes munkacsoport létrehozásáról is határozott a kabinet az ország helyreállítási és ellenálló képességi tervének végrehajtására.

A tárgyalástól függően nem zárható ki, hogy még a brüsszeli nyári szünet előtt elfogadja az Európai Bizottság a 2021–27-es EU-pénzek alapdokumentumát, a partnerségi megállapodást, de pénzek csak akkor érkeznek, miután az egyes fejlesztési programokat is külön-külön elfogadta a testület. A helyreállítási alapból pedig akkor is csak leghamarabb jövő tavasztól jöhet átutalás, ha az idén őszre tényleg megszületik az írásos megállapodás.