Itt vannak az egyetemi ponthatárok

eredményváró, ponthatár, kihirdetés, 2022. 07. 21., továbbtanulás, fiatalok, buli, egyetem
Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozták a szeptemberben induló felsőoktatási szakok ponthatárait, ezeket a felvi.hu-n lehet böngészni. Azok a felvételizők, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, késő este sms-t is kapnak az eredményekről. 
Vágólapra másolva!
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A szolgáltatók nagy számú üzenetet kell, hogy szétküldjenek, ezért lehet, hogy az sms-ek több óra elteltével érkeznek meg. Ha valaki nem kap sms-t, akkor az E-felvételiben is ellenőrizheti az eredményét.

Idén a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. a fővárosban a Városligetben szervezte meg a Pont ott partit, ahol a felvételizők a ponthatárok mellett a felsőoktatási lehetőségeket bemutató programokon is részt vehetnek.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A ponthatárok kihirdetését a felvételizők idén sem csak a budapesti helyszínen kísérhetik figyelemmel, több vidéki városban - Debrecenben, Egerben, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Salgótarjánban és Szegeden - is tartanak ponthatárváró rendezvényt.

Budapesten a városligeti ponthatárváró, fesztiválhangulatú rendezvényen több ezren vettek részt. Az este 8 órára várt kihirdetés előtt egy órával még hosszú sorokban várakoztak a fiatalok a bejutásra.

Este 8 óra előtt fél perccel a tömeg visszaszámlálva várta a ponthatárok kihirdetését. Jellemzően

az érkező SMS-ek után sokan sikítozva, ugrálva, volt, aki pezsgőt bontva ünnepelt.

A ponthatárok kihirdetése előtt György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és vállalkozásfejlesztésért felelős államtitkára a fiatalokhoz szólva azt mondta:

. Felhívta a figyelmüket arra is, hogy

diplomával másfélszer, kétszer annyit kereshetnek majd, mint középfokú végzettséggel.

Az államtitkár úgy fogalmazott:

Ugyanis - mint mondta - a magyarországi egyetemeken tanulók kétharmada a világ top öt százalékába tartozó intézmény hallgatója.

György László azt mondta: azon dolgoznak, hogy 2030-ra Magyarország Kelet-Közép-Európa tudásközpontja legyen.

Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese azt hangsúlyozta: ezt a napot nemcsak az a csaknem 100 ezer diák várta, aki jelentkezett a felsőoktatásba, hanem az ország nagy része, és a felsőoktatási és ágazatvezető intézmények, köztük az OH is.

A felvett fiataloktól azt kérte, hogy a következő 2-5 évben járjanak be az egyetemre, ne hagyják ki az előadásokat, és mindeközben kössenek életre szóló barátságokat.

Budapesti Műszaki Egyetem

A BME-n szeptemberben 4776 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait a BME-n, ami az előző évhez képest egy százalékos növekedést jelent, az alapképzési és osztatlan szakokon a növekedés több mint 4%.

Az intézmény alapképzéseire felvételt nyert jelentkezők létszáma és átlagpontszáma is magas maradt, sőt a tavalyihoz képest mindkettő nőtt:

az állami ösztöndíjas képzési formában az átlagpontszám kiemelkedően magas, 425 pont és az önköltséges formában felvettekkel együtt is meghaladja a 422 pontot.

Corvinus

- írja az egyetem közleménye.

Az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás alapszakra 478 ponttal, a magyar nyelvű nemzetközi tanulmányok alapszakra 477 ponttal, az angol nyelvűre 474 ponttal lehetett bekerülni.

A Corvinus nemzetköziesítésének köszönhetően a 2022/23-as tanévtől az alapszakok több mint fele, a mesterszakok nyolcvan százaléka csak angolul vagy angolul is végezhető.

A Budapesti Corvinus Egyetem a 2022/2023-as tanévre a központi felvételi eljárásban összesen 2059 hallgatót vett fel. Alapképzésen 1530, mesterképzésen 452, osztatlan képzésen pedig 77 hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptembertől. Ezen kívül, nemzetközi felvételi útján alapszakon 268, mesterszakon 329 külföldi diákot vett fel a Corvinus, a jelentkezők 75 országból érkeztek. Az Egyetem stratégiai célja a nemzetközi oktatók és hallgatók arányának növelése. A felvett diákok több mint 20 százaléka külföldről érkezik.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Idén szeptemberben több mint 1900 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). A hadtudományi kar szakjait 37 százalékkal többen jelölték meg első helyen, mint tavaly.

Az NKE az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében emlékeztetett:

2021-ben 24 százalékkal többen jelentkeztek az NKE-re, mint az azt megelőző évben.

Ez felülmúlta a felsőoktatásba jelentkezők számának 11 százalékos növekedését, ráadásul a bejutni vágyók csaknem 71 százaléka első helyen jelölte meg az intézményt. Idén további 2 százalékkal nőtt a jelentkezők száma. "A kiugró jelentkezési adatokhoz idén kiugró pontszámok is járnak" - írták, ismertetve: több szakon bőven 400 pont feletti teljesítményre volt szükség a bejutáshoz.

Idén a legtöbben, 807-en az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar képzéseire nyertek felvételt, közülük a legtöbben a közigazgatás-szervező alapképzésre jelentkeztek. A meghirdetett államilag támogatott nappali képzések közül a nemzetközi igazgatási alapszakra volt a legnehezebb bejutni: ott az eredményes felvételihez 443 pont kellett. Az államilag támogatott államtudományi nappali osztatlan mesterképzésre 385 pontra volt szükség a bejutáshoz - írták.

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar nappali képzéseire idén kiemelkedően sokan adták be jelentkezésüket: a múlt évhez képest 37 százalékkal nőtt az elsőhelyes jelentkezések száma. Legtöbben a katonai vezető képzésre jelentkeztek, a legmagasabb pontszámra azonban az államilag támogatott nappali nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakon volt szükség, ahol 423 pontnál húzták meg a ponthatárt, de népszerű volt a felvételizőknél például a katonai logisztika szak is.

A Rendészettudományi Karra 645 felvételizőt vettek fel, a pontszámok alapján a nappali alapképzések közül idén is a bűnügyi szak bűnüldözési szakirányára kellett a legmagasabb pontszám: a jelentkezőknek legalább 434 pont kellett a bejutáshoz. A Rendészettudományi Karon több levelező képzésén is 400 pont feletti eredményre volt szükség: a bűnügyi igazgatási alapszak bűnügyi nyomozó szakirányon 434, gazdaságvédelmi nyomozó szakirányon 416, informatikai nyomozó szakirányon pedig 410 pont volt szükséges. A rendészeti igazgatási levelező alapszak szakirányaira történő bejutáshoz szintén bőven 400 pont felett kellett teljesíteni. A katasztrófavédelmi nappali alapképzések közül a katasztrófavédelmi műveleti szakiránynál volt szükség a legmagasabb pontszámra.

A Víztudományi Karon a nappali képzések közül a környezetmérnöki szakon volt a legmagasabb a pontszám.

- olvasható a közleményben.